Evangélikus Népiskola, 1926

1926 / 6. szám - Koller István: Komjáthy Jenő

92

Komjáthy pesszimizmusát kétségtelenül befolyásolta, hogy kar- társai nem méltányolták. Csak családja körében volt boldog és talált megértést.

Tátongó, mély sebbel szívemben,

Jártam a zengő, dús ligetben,

Mint méla árny a súgarak között,

Mint ki mennyegzőn gyászba öltözött.

Azúr menny résztvevőn borúit rám,

Csókdosta arcom égi hullám,

Megsimogattak lombok, súgarak,

De szívemből csak folyt a vérpatak.

Felnyítá szép ajkát a rózsa:

Mi bánt, óh álmok álmodó]a?

Emelt fejét himbálta a topoly:

Magányos lélek, min gondolkodói?

S folytatja:

De én csak halni, halni vágytam A fényhabos, virágos ágyban;

Ott, hol a kéj, a boldogság honolt.

A szívem lassan, búsan haldokolt.

Ez volt Komjáthy világfelfogása. Ehhez járul az egyéniség értékének kiemelése. Mint Nietzsche, keresi az újat és gyűlöli a szolgaságot. Ahogy Hugó Viktor megeleveníti az élettelent: ,,Érez a fűszál, gondol a kőszírt.“ Vonzódik az elnyomottakhoz, a társadalom kitagadottjaihoz s mint mondja, boldog otthonát szeretné megosztani mindenkivel s vérével megváltani boldogtalan embertársait. Nyelvezete pedig pazar szép és páratlan a mi irodalmunkban, sőt a világ- irodalom legkiválóbb alkotásai mellé állítható nem egy költeménye. A hatalmas kitörésektől a legszelidebb kifejezésre bukkanunk. Tüze és lelkesedése folytán ő a filozófiai költészet Petőfije. Fényes ellentétjeit, ragyogó kifejezéseit illusztrálja még e néhány sor, ,,Az álom“ című költeményéből:

Vízgyöngy a kis levélen,

Villám a fegyverélen,

Sugár a rózsaszálon,

Csók pírja gyenge vállon,

Mi édes és mi szép,

Mi nesztelen, ha lép,

Egy szóval: álom.

Nem durva, nem rikító,

Gyengéden mámorító,

Csillám a hattyú válón,

Egy lopva csók a bálon,

Egy percnyi végtelen,

Az égbe nyúlt jelen,

Az édes álom.