Evangélikus Népiskola, 1926
1926 / 2. szám - Reichel Lajos: Az evang. tanító a népművelés szolgálatában
semmi lehetetlen! A magyar nép lelke a leghozzáférhetőbb, legtisztább nyitott könyv, melybe sűrű sorokban apró betűkkel nagyon sok van beleírva, csak olvasni kell tudni belőle, — betűit kell megismerni előbb! A magyar falu áldott népének szíve pedig romlatlan, benne tiszta, üde vér buzog s ha valaki e tiszta, üde forráshoz akar eljutni, annak meg kell találnia előbb a hozzá vezető utat is. Legönzetlenebb szándékaink sokszor hajótörést szenvednek és nehézségekbe ütköznek ott, ahonnan nem is várjuk. A falvak közművelődésének gyakran a falu vezetőemberei a kerékkötői. Fáj annak a falunak, ahol a benne működő tisztviselők között nincs meg a kellő lelkiharmónia, ahol talán népszerűséghaj hászás, vagy féltékenység, avagy hatalmi gőg, vagy nemesebb erkölcsök hiánya bontja meg a lelki összhangot. Sok falunak átka ez! Ilyen faluban biztosan nem lesz népművelés, de lesz néprontás és pár- íoskodás! — Legyen ilyen helyen az evangélikus tanító a békítő, kiegyenlítő elem. Hozzunk meg a szent ügyért minden áldozatot; tegyünk félre itt minden érzékenykedést s öltsük fel a krisztusi alázatosságot. NeHeledjük azonban, hogy a krisztusi alázatosság nem azonos a szolgai alázatossággal, mert míg ez lealázó, az felemelő, míg ez káros lehet, amaz csak a magunk s hőn szeretett egyházunk javára válhat; vele tehát szégyent nem vallhatunk, méltókká tesz „tanító“ nevezetünkre, hasonlóvá pedig a legnagyobb tanítóhoz: a Jézus Krisztushoz! — Üzenjünk elsősorban hadat annak az általánosan terjedő kijelentésnek, amelyik így szól: „Én csak addig vagyok egyházi ember, amíg a templomban vagyok, tanító pedig csak addig, amíg az iskolában.“ Nekünk evangélikus tanítóknak mindig, mindenhol és minden alkalommal homlokunkon kell hordanunk evangyéliumi jellegünket s nemcsak az iskola fülledt levegőjében kell tanítóknak lennünk, hanem azon kívül is. Ne feledjük, hogy a legnagyobb tanító nemcsak a templomokban, iskolákban, hanem uton-utfélen is tanított. Rajta tehát, értsük meg korunk komoly intő szavát s vállaljuk kész szívvel-lélekkel azokat a — bár nehéz — feladatokat, melyeket sívár helyzetünk reánk mér. Rajta! Győznünk kell a közelgő végmérkőzésben, mert Krisztus vezérel minket nemes harcunkban, amellyel pedig áll vagy bukik szentegyházunk s hazánk! Munkánkért, harci készségünkért hasznot, megbecsülést ezentúl se várjunk; az elismerés babérjait szedjék be mások helyettünk; az minket ne lankasszon, ne csüggesszen! Nyugtasson meg az a boldogító szent tudat, hogy amit gyenge karunk tesz, azt Krisztusért, a mi drága, sokat küszködő egyházunkért, hazánkért és a falu becsületes magyar népéért tesszük. Egyházunk megújhodása, megerősödése és hazánknak hamvaiból való feltámadása lesz legszebb jutalmunk! 26
