Evangélikus Népiskola, 1926
1926 / 9. szám - Koszorú elhelyezési beszéd néhai Kapi Gy. síremlékének leleplezése alkalmából
mel állok, hogy az 50 éves találkozóra ma ide összegyűlt, viharvert, veterán kartársak nevében, a szeretetteljes megemlékezés jeléül, e koszorút elhelyezzem annak a néhai dicső férfiúnak sírjára, aki evang. tanítóképzésünknek, evang. népoktatásunknak és evang. egyházi zene- irodalmunknak kivételes becsülést érdemlő munkása volt, s aki, mint ilyen, haló poraiban is büszkesége egész közegyházunknak. De külön büszkesége ő magának a soproni evang. tanítóképző-intézetnek is, amelynek falai közt egyházunk veteményes kertjei neophitáinak lelkét alakította az apostoli munkára lelkének jóságával, szelídségével és paedagógiai tudásának gazdag fegyverzetével és mindvégig töretlen energiával. Felmagasztosúlt lélekkel úgy érzem magamat most, mintha áldozatot tenni oltár elé lépnék. Igenis oltár elé léptem áldozatot tenni. És áldozatot tenni jöttünk mi mindannyian: veteres coloni, a régi lakosok, a régi tanítványok, Kapi Gyula emlékének. Áldozatot tenni a tanítvány mélységes hálájával és forró szeretetével azon ragyogó nevű Mester szellemalakja előtt, akit a tanítványaival szemben tanúsított atyai bánásmódjáért, jóságos szívéért, igazságosságáért, egyszóval ideális lelkületéért örökre szívünkbe zártunk, akinek erényeit, ha egy Berzsenyi szelleme lakoznék bennem, ódában magasztalnám. A mi hálánk nem lehet olyan múló, mint e koszorúnak a nap hevétől ellankadó virágai, hanem élni fog az teljes életünk folyamán mindannyiunk leikében, akik Kapi Gyula tanításának részesei voltunk, vagy az ő közelében éltünk. Megszentelt emlékedet azért vésettük kőbe is, hogy hálánkat külsőleg is dokumentáljuk egyrészt, másrészt pedig, hogy a monumentumod előtt elhaladó idegen is lássa és megtudja, hogy nem hal meg az, aki, bár sírba szállt is, hálás emberszívbe van eltemetve. Aki dús élete kincsét oly pazarúl osztogatta, az már életében aere perenniust állított magának; annak élete nem múlik el, — egy éltető eszmévé finomul, amely — mint a költő írja — fennmarad. Elhull a virág, elmállik a babér, melyből a hálás emlékezet koszorút fon, s idők múltán meginog, kidül, elporlik a szilárdanyagú kő és elmosódik arról az aranyvéset is; de Kapi Gyula emlékezete élni fog, el nem mosódik soha, nem, különösen abban az egyházkerületben, amelynek szívét, lelkét, teljes munkaerejét oly önzetlenül áldozatúl hozta. Dicső emlékezetű, jóságos Mesterünk: Kapi Gyula! Áldás legyen drága poraidon, örvendj vég nélkül az üdvözöltek honában, s nézz le onnét felülről szelid tekinteteddel azokra, akik drága emlékednek szövétneket gyújtani közelről és távolról, ím most sírhalmodhoz zarándokoltak. — Nekem pedig, aki síri álmodat egy pillanatra megzavartam, bocsáss meg e merényletért; hiszem, meg is bocsátasz Te, aki teljes világéletedben galambszelid lelkeddel a megértés, a békés kiegyenlítés képviselője voltál; hiszem, megbocsátasz annak, aki imá- datos szeretettel veszi most eszmévé finamúlt nevedet rebegő ajkára! Megdícsőült halhatatlan Mesterünk! Te aluszod tovább csendes síri álmodat az édes anyaföld nyugodalmas ölében; mi élők pedig, 134
