Evangélikus Népiskola, 1926

1926 / 1. szám - Stoll Ernő: Jókai, a nemzet gyógypedagógusa

15

ről, de a Jókai képzelet bebalzsamozta történeti szellemalakok soha. De nemcsak a személyek iránti kegyeletre, ez erkölcsi vom zalomból származó gyöngéd érzelemre nevelte a nemzetet, hanem az ősi szokások és emlékek kegyeletben tartására is. Ha tehát él és élni fog a nemzetben a nagyjaink és hagyományaink iránti kegyelet, úgy ez Jókai szellemi mumisatiójának eredménye. Míg a történelem tanítója az időszaki táblák készítésével igyekszik az emlékezetet támogatni, addig Jókai a képzelet szárnyán visz s így kedvelteti meg a tárgy történelmét. És nemcsak azt mutatja meg, hogy a történet tanításánál mily nagy szükség van a kép* zeletre, de azt is, hogyan kell Felméri szerint a tűzhöz hasonlít? ható, urnák veszedelmes, de szolgának jó képzeletet helyesen irányítva a cél szolgálatába hajtani.

Jókai, a nagy gyógypaedagogus, midőn esztétikai élvezetet nyújt, ezzel is gyógyít. Stílusa „festői és zenei“ — mint ezt Zsig? mond mondja. Nos, ha ez, úgy itt is van a kedélybetegnek egy gyógyító szere: az esztétikai élvezet. A boldogtalan nemzet lel? kébe boldog lelki állapotot csempészett be. Műveinek olvasása? kor érezzük a képzelet és szemlélet szabadságát, miáltal vissza? nyerjük elvesztett önérzetünket. Hiszen a végcél az, hogy egye? deken át a nemzeti önérzet visszakerüljön. Míg a fenséges rész? letek olvasásakor teljesen önfeledten szemlélődünk lelki szeme? inkkel, addig a komikus részletekben, mint élvezők, legyőző ha? talom vagyunk, mit Gamauf: A komikum című művében ön? érzetnek nevez.

Jókai a magyar nyelvnek nemcsak megzené# sítője, de gyógyító erejének felismerője is volt. Ö csendesítette le szavaival — miként Jézus a háborgó tengert — a magyar háborgó lelkeket. A magyar beszédes lélek illusztris képviselője, az elnémult magyar léleknek megszólalta? tója ő volt.

Az a kérdés: hová jutottunk volna, ha Jókai ki nem gyógyítja lethargikus állapotából nemzetét? Zsigmond azt írja, hogy: „Rá? nevelte a nemzetet arra a műveltségi fokra, hogy kedvét kereső regények és novellák stílusával szemben igényei legyenek.“ (415. lap.) De, ha maga is belátja, mint ahogy be kell látnia, hogy ab? normis volt abban az időben a nemzeti lélek, úgy akkor nem puszta nevelésről, de gyógynevelésről lehet szó. Gyógyírt adott a lélekre, Gilead balzsamát hozta a szívre, a pesszimizmust opti? mizmussal váltotta fel. (Nem elég többé érezni és meghalni tudni a hazáért: most élni és dolgozni kell tudni. Nem elég megvédeni Magyarországot: most éltetni Magyarországot a feladat — írja.) Optimizmusát az evangyéliumból merítette és az csak látszat, hogy a beteges kor spiritizmusából és teozofiából merítette volna, mint a lelki betegek homeopata orvosa. Igaz, hogy teozofusnak vallotta magát, pedig evangyélista volt. Megírta az elnyomott nemzeti telkeknek evangyéliumát. Hiszen ő reálistának is vallotta magát, pedig az idealisták zászlóvivője volt. Ábrándozónak mon? dotta magát az, ki a legmunkásabb ember, legtermékenyebb író