Evangélikus Népiskola, 1925
1925 / 12. szám - Beköszöntő beszéd tanítói hivatalbaiktatás alkalmával
185 nítónak megküzdeni, hogy eredményes munkát végezhessen. A reá- bizott gyermekből embert kell formálnia, ki az életben megállja a helyét. A szobrász, vagy festőművész élettelen tárgyakkal dolgozik; a véső és ecset engedelmes eszköz a művész kezében, aki mesteri ügyességgel az alaktalan márványtömbből olyan szobrot alakít, vagy a vászonra olyan képet fest, melyet képzeletében előre kigondolt. A tanítónak élő lényekkel, Isten képmására alkotott embercsemetékkel van dolga, kikben halhatatlan lélek lakozik, s a nevelőnek ezt a lelket kell formálnia, fejlődését irányítani, hogy Isten által rendelt célját: a tökéletesedést elérhesse, hogy az emberi csemete az egyháznak, a hazának, a társadalomnak hasznos tagjává váljon. A_ gyermeki lélek érzékeny, minden külső befolyás ellenhatást vált ki belőle; az egyik gyermek hajlik a jó szóra, a másik csak erélyesebb befolyásnak enged; de akad kérgesszívü növendék is, aki, mint a kemény útfél, be sem akarja fogadni az elvetett jó magot. Ismernie kell tehát a tanítónak a gyermeki lelket, ismernie kell az eszközöket, melyekkel reá befolyást gyakorolhat; végtelen türelemre, erős akaratra és kitartásra van szüksége. Máskor pedig félreértések nehezítik meg a tanító munkáját, amidőn a legjobb szándékát és törekvését is gyanús szemmel fogadják és gánccsal és bizalmatlansággal találkozik támogatás helyett. Néha pedig súlyos anyagi gondok nehezednek lelkületére és rágódnak életerején. De mindezek a nehézségek, akadályok és nehéz gondok nem csökkentik a lelkes tanító munkakedvét és munkaerejét. És mi az, ami a tanítót nehéz pályájára vonzza és odafüzi? Talán anyagi előny, jólét, gondtalan, kényelmes élet? Avagy talán külső fény, dicsőség, hírnév kínálkozik e hivatásban? Tudjuk, hogy sem anyagi elismeréssel, sem rendjelekkel nem jutalmazzák a nevelői munkásságot. Aki e pályára lép, előre lemond a jómódról, szinte fogadalmat tesz, hogy egész életén át szegény marad; ha pedig valaki hír, kitüntetés, dicsőség után törekedne, az hiú ábrándot kergetne és szánalmas gúnymosolyt fakasztana saját társai körében is. Egyedül a gyermekek iránti szeretet és a hivatás magasztossága teszi előttünk kedvessé pályánkat. Tanítói és nevelői munkánkban a szeretet a mi legfőbb segítségünk. Pál apostol azt monja: ,,Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólanék is, szeretet pedig nincsen én- bennem, olyanná lettem, mint a pengő érc és zengő cimbalom.“ Csak szeretet vált ki szeretetet; szeretetet csak ott várhatunk, ahol szeretetet adunk. Minden cselekedetünkben a szeretet vezet bennünket: ha dicsérünk, intünk, dorgálunk vagy büntetünk, csak a gyermek erkölcsi javát szolgáljuk, épp úgy, mint az orvos, mikor nehéz műtétet végez a betegen, nem fájdalmat akar okozni, hanem annak testi javát célozza. A szeretet lesz irányítónk iskolai munkánkban, de magánéletünkben is. És legszebb jutalmunk lesz, ha látjuk, hogy sikerült növendékeink leikébe beplántálni az Isten iránti félelmet, a felebaráti szeretetet és a hazaszeretet szent lángját; ha látjuk, hogy nemcsak hasznos és szükséges ismeretekkel gazdagítottuk növendé
