Evangélikus Népiskola, 1925
1925 / 11. szám - Tiz éves iskolai találkozó
176 című grandiózus férfikarral is, Szeretetben a magyar dalnak soproni apostolai vetélkednek velünk tanítókkal és a nagy halottal szemben érzett hálájuknak, hódolatuknak ők is akarnak kifejezést adni s hogy azt tehessék, ahhoz kérik a mi segítségünket. Az Országos Dalosverseny költségeinek fedezése céljából a kormány sorsjegyek kibocsátására adott engedélyt nevezett dalosegyesületnek, A nyeremények kivétel nélkül magas értékűek. A Férfidalkör minden tanító által eladott sorsjegy után tiz százalékot Kapi Gyula síremléke részére enged át, A sorsjegy ára 10,000 korona, tehát minden sorsjegy után 1000 korona jutna e nemes célra, A Soproni Férfidalkör küld majd címetekre sorsjegyeket, nagyon kérlek benneteket a jó ügy érdekében, ne küldjétek vissza, hanem vegyétek meg, vagy adjátok el azokat másoknak ! Szerető bajtársatok Krug Lajos, Kérelem. Felkérem a következő kedves Kartársakat, akik előfizetésüket a második félévre nem újították meg, de a lapot kapják, küldjék be azt a csekély összeget mielőbb és könnyítsenek ezzel is folyóiratunk nehéz helyzetén: Búsz Imre, Szárazd; Bayer János, Bonyhád; Csatáry Kálmán, Pogányszentpéter; Fodor Mihály, Pusz- tamiske; Ferentzy Johanna, Aszód; Héricz Sándor, Nemespátró; Kórossy Lajos, Gadács; Kohut Pál, Csabacsüd; Knabel Vilmos, Bonyhád; Klimek Rezső, Soltvadkert; Németh Gyula, Kispéc; Orbán János, Szepezd; Pálfy Mihály, Beled; Rehling Gottlieb, Báta- apáti; Róth Kálmán, Aszód; Szíj Dezső, Kisfalud; Schranz Ottó, Bonyhád; Tóth Lajos, Kispéc; Weil Endre, Keszőhidegkút; ág. hitv. evang, népiskola Alsómesteri; evang. iskola Váralja; evang. iskola Ecseng; evang, iskola Bőnyrétalap, A szerkesztő-kiadó. Tiz éves iskolai találkozó. Felkérjük mindazon volt osztálytársainkat, akik az iglói állami tanítóképző-intézetben 1912-től velünk jártak — bár a háború miatt elszórtan végeztek —, hogy tíz éves találkozónk idejének megállapítása céljából címüket velünk mielőbb közölni szíveskedjenek. Geruska István, Hajdúnánás; Hrabovszky Mihály, evang. tanító, Békéscsaba, Szemere-utca 6,