Evangélikus Népiskola, 1925
1925 / 9. szám - Krug Lajos: Körutam
139 kedves Szrenka bácsi, — nem tudom ez életben találkozunk-e még; azért fogadja innen a távolból is nagyrabecsülésemnek jeléül meleg kézszorításomat és érezze benne minden lutheránus tanítónak meleg kézszorítását is! Cegléden imponált nekem a kis egyházközség lelkes tanítógárdájának agilitása. Mintaszerűen felszerelt iskolájuk olyan hirnévnek örvend, hogy a növendékeknek 60%-a más vallású és a szülők szi- vesen fizetik a magas tandíjat, csakhogy gyermekeik oda járhassanak. Ugyanilyen mintaszerűen felszerelt és ugyanilyen közkedveltségnek örvendő iskolát láttam Debrecenben is. Az egyes osztályok itt oly gyönyörűen vannak kifestve, a padok pedig oly minden hygie- niai követelménynek is megfelelőek, hogy a gyermekek itt csak jól érezhetik magukat. Orosházán, ahol valamikor én is tanítóskodtam, azok közül, akik velem együtt valamikor fiatalok voltak, már csak négy pajtást ölelhettem keblemre. És mintha Ripp van Winkle módjára négy évtizedet átaludtam volna, ébredésemkor sehogysem akartam elhinni, hogy Orosházán vagyok. Nem lehet az kérem! Mert én az utcán annak idején deszkapallón balanzirosztam s olykor melléje léptem a térdig érő sárba, — ma meg aszfalt hivalkodik a lábam alatt, Artézi kutak csorgatják egészséges vizöket, modern meleg fürdőben lubickolnak a mi magyarjaink és ott, ahol a disznócsorda közelében élveztük a Gyopáros gyógyerejü vizét, ma gyönyörű villák, sétányok, árnyékos park, modern vendéglők hirdetik a magyar faj ébredező vállalkozó szellemét és teremtő erejét. Aztán ott, ahol kilenc belső és nehány hiányos felszerelésű tanvai iskolában gyakorolták a betü- rovás művészetét, ma körülbelül 40 tanító avatja be a nebulókat a tudománynak szent mysteriumába.----Ez az út vezet a kultúrf őlényhez! Békéscsabához is édes emlékek fűznek. Hiszen itt róttam az ,,Einzelmarsot“ mint 101-s baka. Meg is néztem azon melegiben a kaszárnya udvarát, ahol őrmester úr Nagy a haditaktika titkaiba avatott bennünket. És érdekes a képzetek folyamatának megindulása a legelső külső ingerre! Mert alig léptem az udvar bakancsrúgta talajára, már fülembe csendült őrmester úr Nagynak k. u. k. elismerése: „Hallja, bundás, maga úgy rakja a lábát, mint a tehén, amelyik fel akar mászni a fára!“ Ki is fordultam mindjárt és igyekeztem barátságosabb tájak felé! A Békéscsabán töltött kellemes órák sok lelki gyönyörűséget szereztek nekem, de valósággal felüdített az a látvány, melynek egy keddi napon, munka idején (aratáskor), csodáló tanúja voltam. A reggeli könyörgésből kijövő híveket néztük. Az utcák megteltek a templomból kiáradó sokaságtól. És mind fekete ünneplőben, a vaskos Tranosciussal a hónuk alatt. Még egy 95 éves öreg emberke is szedte fürgén a lábait és vitte nagy énekes könyvét. Dagadni kezdett a keblem! Hát még ilyen lutheránusok is vannak? De mély sóhaj szakadt fel keblemből: „Bár nálunk és másutt is így volna!“ Nem is félteném akkor szeretett egyházamat!
