Evangélikus Népiskola, 1925
1925 / 9. szám - Krug Lajos: Körutam
137 Körutam. A Tanítószövetségnek Budapesten lefolyt gyűlése után, beváltottam végre régen tett ígéretemet és alföldi kedves kartársaimat otthonukban kerestem fel. Utam tele volt kedves epizódokkal éh kellemes élményekkel, úgy hogy kitörülhetetlen nyomokat hagytak lelkemben és bármeddig éltessen még a Mindenható, mindig hálásan fogok rá vissza emlékezni. Pedig, őszintén bevallom, féltem nagyon az út fáradalmaitól, a nagy hőségtől és egyéb esetleg előfordulható kellemetlenségektől. De aggodalmaim alaptalanoknak bizonyultak. — Utam fáradalmait könnyen elviselhetővé tette sorstársaimnak végtelen nagy szeretete, mellyel körülvettek és a figyelemnek és ragaszkodásnak megható számtalan sok jele, mellyel kitüntettek. Fogadják mindezért, ehelyütt, szívem mélyéből fakadó őszinte, meleg köszönetemet. Utamnak semmiféle hivatalos jellege nem volt, éppen azért nem is tartottunk előzetesen hirdetett, vagy tárgysorozathoz kötött gyűléseket sem. Utam célja csupán megismerkedés volt. Másrészt pedig személyesen akartam megköszönni kedves testvéreimnek azt a lelkes és páratlan áldozatkészséget, mellyel az „Evangélikus Népiskola“ ügyét eddig felkarolták. — Hogy azonban őszinte vallomást tegyek, volt még egy hangosan ugyan nem hirdetett, de másik célom is. Kedves alföldi kartársaimat meg akartam erősíteni evangélikus öntudatukban és nem én erősítettem meg őket, hanem ők engem! Luther szellemének ősereje lakozik ott a szivekben és az evangyéliomi hitnek kristálytiszta forrása buzog ott a keblekben és én abban megfürödtem és megedződtem. Odaállottam boldog szívvel a társaim szította evangélikus öntudat magasan lobogó lángja mellé és annak szent tüze felgyújtotta kételkedő lelkemben is az egyházam jövőjébe vetett sziklaszilárd hitet. — Addig mig ez a szellem és az önérzetes hitvallásnak tüze hevíti evang. tanítótestvéreimet, nem kell féltenünk egyházunkat sem! Bejártam úgyszólván az egész Nagy-Alföldet. Ahol megszállottam mindenütt 2—3 napot, Nyíregyházán pláne egy egész hetet töltöttem (és ha az én kedves Péter öcsémén múlna, talán még most is ott volnék) és mindenütt bizalmas beszélgetésre gyűltek össze a testvérek. Csak azok nem jöttek el, akik tanfolyamon vettek részt, vagy akik valamely igen fontos oknál fogva nem jöhettek el és ezért írásbelileg kimentették magukat. Szarvasi kartársaim tehát bizonyára csendes mosollyal fogadták a rosszul informált „Békésmegyei Közlönynek“ azt a légből kapott közleményét, hogy a „34 tag közül lehettek vagy 13-an, akik megbeszélésünkön résztvettek“. Úgy értesültem, hogy ezt a tudósítást egy olyan tanító küldte a lap számára, aki ott sem volt, aki egyébként is ellensége minden felekezeti tömörülésnek, de azért egyházi szolgálatban áll. Az a tendenciózus beállítás is, mintha Pataki János ott egy a Szövetség szétrobbantását célzó javaslattal állott volna elő, — sem fedi teljesen a valóságot. — Az Országos Szövetség működéséről szólván, annak
