Evangélikus Népiskola, 1918

1918 / 5-6. szám - Paksi B.: Az iskola és az élet célja

f

Marx, ki az egész történelmet gazdasági alapon fogja fel, az apostoluk, egész más iskolai programmot tettek közzé, mint mi, kik Ranke-vel szellemi potenciákat ismerünk el, mely eljárást kitűnő történészünk, boldogult Salamon Ferenc a magyar történelem terén is oly nagy sikerrel mutatott fel. Minap olvastam, egy paedagogiai iró kifogásolja, míg mi érettkoruak az életben csak bizonyos célból stilizálunk, azért csak, mert valami célunk van vele, tudatunk sürgönyben, levelezőlapon vagy levélben mással valamit, addig a tanulóktól követeljük, ha nincs is, mit tudatni, ha az Írandó feladat nincs is semmi vonatkozásban életük tartalmával, mint iskolai feladat — ez az egyedüli cél — tudjanak írni. Ezt csak mellesleg hozom fel, nyomatékos bizonyításul, hogy az iskola s az élet célját tisztáznunk kell; az élet szabja meg s irányítja, módosítja az iskolát, különben ez a levegőben tág, horgony nélkül az egyéni vélekedések, a személyes előszeretetek s előítéletek tengerében.

Ha az életcél a boldogság volna, amint ezt a filantropisták : Basedow, Campe, Salzmann hitték, akkor hálásabb tanítani egy hálás bokorgyümölcsről, a ribizkéről, mert könnyen meghonosítható, nem válogatós a talajban, árnyékos helyen is megél, minden évben bőven terem, nem függ az időjárás, sem a növényi s állati kártevők befolyásától; mielőtt gyümölcsöt hozna, friss levelei pótolják a téli káposztát, ha megérett használható nyers gyümölcsnek, befőttnek, szörpnek, bornak, ecetnek ; hálásabb volna tanítani a tengeri nyulról ; tanítsuk a tojógép használatát, a gazdaságban oly fontos, mint a gépírás a kereskedőnek.

Csakhogy az élet az emberi boldogságot nem mutatja ; emlékszem a német Bürgerköltő egy költeményére, a király leánya nagyon beteg volt, az orvosok felgyógyulhatását ahhoz a feltételhez kötötték, hogy viselhesse egy boldog ember viselt ingét, sok keresés után találtak végre egy boldog embert, de ez koldus volt s nem volt inge. A Diogenesek ritkák. Rendesen,

ha az ember egyik vágya teljesül, már ez méhében hordja a következő vágy ébredését s így ad infinitum. A lélek irtóznék is a vágyta lanságtól, mely az igyekvést, bizonyos célért való küzdést kizárná, megszállaná a horror vacui, az unalom, ami több ferbli- játékot, kvaterkázást stb. teremne; ez megint a boldogság visszáját teremtené. A lélek németül „Seele“, ezt visszavezetik ethymo— 53 —