Evangélikus Népiskola, 1917
1917 / 1-2. szám - Szüsz Lajos: A tanítóság időszerű munkássága
2 bokát olvastunk a felséges pár kiváló egyéniségéről, a jövendőt illetőleg bennünk, felnőttekben, a népben, a nép tanítóiban csak a fantázia dolgozik. A fantázia, mely a gyermek lelkében élénkebb, mint a mienkben. A gyermek itt is, ott is, hall valamit a királyról, a királynéról, kortársáról, a szivéhez legközelebb álló kis trónörökösről és a szerzett képzetekre aszerint épít, amint az uralkodói családról magyarázó tanító helyesen, vagy helytelenül tartott beszédet. Minden egyes gyermek más és más fogalmat alkot a királyi párról. Ez a fogalom családok szerint különböző. Annál mélyebb és tartalmasabb, mentői intelligensebb szülő beszélt gyermekével. Csak egyben egyezik meg minden gyermeki fogalom : abban, hogy a jövőben a magyar nemzet bizalommal tekinthet a trónra, mert onnan a nemzeti vágyak teljesítését várhatja. Hogy ebben a reményben egyek vagyunk, az bizonyos. Még a legkisebb faluban, a bogárhátú hajlékok mécsvilága alatt mesélő parasztemberek szájából is ömik a királyi pár dicsérete. Már tudja a legkisebb falu is, hogy a koronázáson a király akaratára és parancsára hangzott fel a nemzet imádsága: a Hymnus. Legendás történeteket tud a legkisebb falu is a kiiályi pár rokonszenves egyéniségéről, arról a vonzalomról, amellyel a nemzethez közeledik s a király nemzeti király, egy Nagy Lajos, egy Mátyás akar lenni. Ezt a valóságot a tanító a királyi pár ismertetésénél értékesen kihasználhatja. Itt megütheti az érzelem húrjait. Igaz, hogy Slöszner, drezdai tanár, a kiváló pszichológus szerint érzelmeinket alig definiálhatjuk, mert amint amathematika legegyszerűbb, legelemibb sarktételei nem definiálhatok, azon- képen érzelmeinket sem definiálhatjuk, noha ez az állítás nonsens, mert minden definiálható, aminek értelme van és mindent meg tudunk definálni, amit megértünk. Megérteni az emberi szeretet fönségét könnyebb, mint definiálni. Herbart úgy vélekedett, hogy az érzelmek változó állapotai azoknak a képzeteknek, amelyekben székelnek. Volkmann azt mondta, hogy az érzelem a képzetalkotás feszültségi fokának tudattá válása. Schleiermacher azt tartotta, hogy az érzelem közvetlen öntudat, az értelem, a gondolás és akarat azonossága. Hegel azt hirdette, hogy az érzelem a szellem színtelen szövevénye önmagában. Ezek a definíciók definiálnak, de valóban definíciót nem
