Evangélikus Népiskola, 1916
1916 / 3-4. szám - Tárca
— 61 — alkudott, nem kérdezte, mi lesz a jutalma: vonakodás nélkül áldozatul nyújtotta életét, vagyonát, szüleinek, gyermekeinek boldogságát s cserébe önként elvállalta a halált, a sebet, a nélkülözést, a lelki aggódást, a kimondhatatlan nyomort és szenvedést. Nem várta be késedelmezve, míg az áradat ide ér, hogy az ő hazája területét támadják-e, vagy az oly sokszor ellenségként látott szomszéd osztrák birodalomét, bátran elébe rohant a veszélynek messze túl hazája határain Osztrák és Orosz-Lengyel- ország idegen földjére. Nem ő rajta múlt, hogy ott meg nem állíthatta az ellenség tengerét*), hiszen sok-sok ezer jó magyar vitéz vérével itatta Galicia földjének sovány szomjas talaját. Az utolsó percig dúló belső viszálykodás, mely mindig átka volt a magyarnak, egyszerre megszűnt. Hiszen a törött vasat is egybe lehet forrasztani, csak nagy hevítés és nagy ütések kellenek hozzá. A magyar nemzetet is eltördelték a felekezeti, nemzetiségi ellenkezések, párt- és osztályvillongások. De a lelkesedés nagy hevülete s a háború kemény ütései hirtelen s erősen összeforrasztották, mint az egykor erős, de kettétört kardot. S a kard most újra fénylik, újra suhog s újra nagy és mély sebet tud vágni ellenségei testén. Kedves tanítványaink! Ti a vizsgán számoltok be egész évi munkátokról. Ott veszi el a szorgalmas jutalmát, a hanyag bukását. — Íme most van a nemzetek nagy vizsgája, kemény próbatéte'e. Most dől el, melyik tette meg kötelességét a munka, művelődés és haladás idején s melyik hanyagolta el, melyik nyeri el jutalmát s melyik bukik el. Most dől el a magyar nemzet sorsa is. Én azt hiszem, s az eddigi jelekből azt látjuk, hogy mivel megteltük s megtesszük kötelességünket, erős hittel várhatjuk, hogy nemzetünk sikerre! fog kikerülni a népek eme nagy vizsgájából. S ha vége lesz a nagy próbatételnek, akkor méltán és joggal fogja elvárni a megérdemelt jutalmat. És e jutalom nem lehet más, nem lehet kisebb, amint amiért őseink is küzdöttek: az erős, az önálló, a független Magyarország és az áldásos béke. E jutalomra számít a nemzet, e jutalmat meg kell kapnia, mert méltó rá, mert akaratának, erejének, hűségének életképességének olyan bizonyságait adta, melyet sem ellensége, sem szövetségesei, sem közeli szemlélői el nem vitathatnak tőle. A vihar és vész e mai ünnepünkön is még a legnagyobb *) Most már másképen mondhatjuk! Szerk.
