Evangélikus Népiskola, 1916
1916 / 3-4. szám - Kubacska István: Az iskolai büntetések
— 54 — 8. A kórházban. Ruszt Lászlótól. Szavalta Perger Tera. A kadét. Grossinger Antaltól. Szavalta Fréh József. 9. Mikor masírozunk kapitány uram... (Ének.) 10. A kozák. Gábor Andortól. Szavalta Karvas Mária. Hősök sírja. Szavalta Kovács Gizi. Ne tűrd tovább. Ábrányi Emiltől. Szavalta Szabó József. 11. Hymnus. ____________ Sokoray Gyula. Az iskolai büntetések. Valamig az emberi természet általában és a gyermeki természet különösen hajlandó lesz a rosszra, szóval míg gyarlók leszünk, a büntetések, nevezetesen az iskolai büntetések, szükségesek. Ismerjük a hibák természetét: kicsinyből nagyra nőnek. Ha a gyermek hibái előtt szemet hunynánk, ha az iskotai büntetés soha foganatba nem vétetnék, elnéző jóságunk árnya alatt buján tenyésznék a rossznak minden faja. Még mielőtt öntudatos nevelők léteztek volna, a gyermek hibái nem maradtak büntetlenül. Nincs is világosabb igazság, minthogy a hiba büntetésre méltó. Ezért is régebben az iskolákban egészen jónak és természetesnek találták a gyermeket borsóra, kukoricára, vagy éles hasábfára térdepeltetni és a boton kívül más fegyelmi eszközökre gondolni sem tudtak. Mint látjuk, a fenti igazság tisztán állott előttük s evvel teljesen megelégedtek. Vájjon bottal, vagy arculütéssel büntettessék-e valamely gyermek, az alárendelt jelentőségű volt. A fegyelmi eszközök megválasztása és alkalmazási esetei nem jöttek tekintetbe. Hogy minő gyümölcsöket termett ez az eljárás, szükségtelen körülményesen kifejtenem. Az a büntetés levagdalta ugyan a vad hajtásokat, de azok helyébe nem oltott nemes galyakat. Azon büntetések nagyobbára visszatorló természetűek voltak s így céljókban is tévesek. A gyermek hibája nem kiszámított gonoszság, hanem többnyire lekigyöngeség. Ezt szeretettel helyes útra terelni, illetve javítani kell, még pedig célirányos eszközökkel. E javításnak, a gyermek természetéhez méri és gyöngeségéhez alkalmazott különféle módjait mondjuk büntetésnek.
