Evangélikus Népiskola, 1916

1916 / 3-4. szám - Sokoray Gyula: Mesemondó délután

— 50 — kinek szavára nem hallgatott, parancsait nem teljesítette,. tehát nem volt segítségére; sőt alattomban édesanyja ellenségei., mellé állott. Ugyebár az ily hálátlan gyermek megvetést érdemei:?! K. Gy. Nekünk magyaroknak, mint édestestvéreknek, szintén van egy közös édesanyánk : a magyar haza; melynél szebb; ország nincs a kerek földön. Gyönyörűen fejezi ki ezt Petőfi Sándor jeles, költőnk eme soraiban: „Ha a föld Isten kalapja Hazánk a bokréta rajta! Oly szép ország, oly virító, Szemet-lelket andalító.11 Hazánkat, ezt a közös édesanyát, szeretnünk mindnyájunk­nak legszentebb kötelességünk. Hazaszeretetünket pedig leginkább a veszély, a háború idején mutathatjuk meg. Édes hazánk most is veszélyben forgott, mert irigy, kapzsi elleneink megtámadták s el akarták foglalni. Hős katonáink vérüket és életüket áldozzák a hazáért; az itthon maradt polgárok vagyonuk egy részét helyezik a haza oltárára. A nagyobb leányok és a nők azzal mutatták meg hon- szerülmeket, hogy katonáink részére hósapkát, érmelegítőt készí­tettek és a sebesült hősöket fáradhatatlan buzgalommal ápolták. A hazaszeretet példáját mutattátok meg ti is gyermekek akkor, amidőn a hadsereg részére szükséges szederlevél és csalán gyűjtésben közreműködtetek s a szeretet adományaival járultatok a katonák karácsonyi ajándékaihoz, továbbá az özvegyek és árvák segélyezésére megindított gyűjtéshez. így is van helyén. Aki veszély idején nem akar áldozni hazájáért, az nem igaz magyar és csak megvetést érdemel. Az olyan ember pedig, ki cserbenhagyja királyát és a zászlót, melyre felesküdött: az hazaáruló. A hazaáruló pedig a legnagyobb büntetést érdemli. Néha mégis akad imitt-amott gyáva, áruló alak, ki az ellen­ségnek megadja magát, avagy átszökik haszonlesésből az ellen­séghez. De az ilyenekre halálbüntetés vár. A most folyó háborúban résztvevő katona beszélte el a következő szomorú történetet: Az egyik gyalogezredünk — a kárpáti harcok közben — szorult helyzetbe került s az egyik altiszt rohamra vezényelt. A derék bakák szuronnyal rontottak az oroszoknak, hogy kiszaba­duljanak veszedelmes helyzetükből. S ime az altiszt — kinek jó

Next

/
Thumbnails
Contents