Evangélikus Népiskola, 1916

1916 / 15. szám - Stoll Ernő: Tanítók feladata a gyermekvédelem és patronázs szolgálatában

— 202 —

Mig a városban minden terv- és célszerűen megy, addig a talu- ban az előre megfontolásnak, tervszerőségnek, a célt szolgáló megfelelő eszközöknek nyomait se látjuk s minden gonosz tett inkább ötletszerüleg történik. Ez időszaki, múló jelenségek korántsem hordoznak oly messze kiható következményeket a méhökben — mint teszem fel Éva anyánk kiváncsiskodása, mely a szent Mihály lovát tette ismertté, — de miután az eső csepp is követ váj, a tanító minden mozzanatot, ténykörülményt vizsgáljon s a preventív gyermekvédelem szolgálatában tegye meg az óvintézkedéseket.

Valamint a törvényhozásnak, úgy a nevelésnek is a főcélja a bűnt megelőzni s nem pedig büntetni. Ha a törvények nem osztályoknak, hanem az embereknek kedveznek, akkor a nép erősíti meg ezeket s akkor nem birófélelem, de törvényfélelem lesz. „Oly népben — mondja Beccaria — melyet az éghajlat lomhává tesz, a bizonytalan jogállapot fenntartani és nevelni fogja a restséget és butaságot.“ A tanító főtörekvése legyen tehát, hogy a szép földhöz, jó lakáshoz, a mindenkire kitérj észtért, általános választójog alapján jó törvényekhez juthasson s igy szabadságban, a műveltség világosságában, a törvényelőtti egyenlőségben éljen a mai embernél emberibb életet.

Az elemi csapások is alkalmasak a bűnözés előidézésére. Az árvíz, földrengés, tűzvész, vihar, jégverés okozta páni félelem, mint tudjuk, megfosztja a figyelem mindenre és mindenkire terjedő hálózatos szövődését, s egyedül az életfenntartó ösztön veszi át uralmát, melynek vakságát mindenkor kihasználja a zavarban halászni vágyó és ez alkalomra váró léha népség. Az ily úton-módon szerzett tárgyak tulajdonosai legyenek ezek kicsinyek, vagy nagyok, ifjak vagy öregek, a szerzemény felől kérdezőket ezzel a tréfás szólással elégítik ki: „Isten adta, loptam, szemeten találtam!“ Amibe az „Isten haragja“ ütött: az az egész világé, az közös préda. Isten ölte jószágot a cigány magáénak tartja s többre becsüli az ember ölte jószágnál. No meg aztán, „ha az Isten nyulat teremtett — tartja a köznép — bokorról is gondoskodik“. A tavaszi és őszi árvíz esetén a folyómenti lakosok gyermekei rendesen halászgatják a károsultak roncsait s ahelyett, hogy ezeket a községházán beszolgáltatnák, a bevett szokás és előítélet alapján, nyugodt lélekkel, háborítlanui cipelik otthonukba. A tűzvész esetén a kiskorúak fürgeségét igénybe veszik a veszélyeztetett apróbb holmik kihordásával s bár ezek a tűz