Evangélikus Népiskola, 1914
1914 / 17-18. szám - Egy disztinkció
400 is ezt a fegyvert használják s minden nehezebb, áldozatot kérő érzékenységet hallgatásra intő pillanatban ezt kiáltozzák: „fogj meg, kötözz magadhoz, evangélikus egyházam, mert — itt hagylak!” . . . Csodálatos fordulatot jelent ez számunkra, egyházunkra. Valamikor a Hozzá való hűséget fegyverrel, fenyegetéssel, jogok elkobzásával és nyomorral akarták elvágni s az akkori keménv- szerelmü lelkek minden vágás után erősebben kovácsolódtak hozzá s mint láncszemek minden ütésre szilárdabban fogóztak össze. Valamikor a mi egyházunk szolgálatába állani egy értelmű volt kezet fogni, az Önmegtagadással. De nem akarok én itt ékes szavakat egymás mellé róni prédikáció gyanánt, igazságot írok, amihez kevés szó is elég s egyszerű szó is beszédes. Mi katonái vagyunk egy seregnek, melyet a .felette szálló Lélek vezet s a zászlóhoz való hűség a leg keserűbb pillanatokban sem kerülhet szóba. Mert mi hisszük s e hitet el nem rabolhatja a pokol sem, -— hisszük, hogy a mi tanítóink végzik munkájukat száraz kenyéren is olyan lelkesedéssel, aminőt az egyházunkhoz való szerelmük s az igazságaink egvszer-valamikor teljes diadaliutásába vetett hitük, de meg hivatásuk áiértése, valamint a lélek nemesítésének nagy munkája — gyönyöre tart állandóan élénk lobogásban a szívükben. Akár sikerül — amint hisszük, várjuk s elősegítjük — tanítói karunk szociális és anyagi érdekeinek teljes megnyugvásra leendő kielégítése, akár — feltéve, de az ellenkezőjét várva — nem sikerűi, mi nem hisszük, nem akarjuk hinni, hogy ez az anyagi erősítés erősítené,egyházunkat is. Amint nem hisszük, hogy a lelkészi fizetésrendezés is erősítené egyházunk pozícióját. Hamis beállítás, hamis érvelés ez. Nem is vesszük észre: minő nagy árnyék terpeszkedik ki belőle reánk, a mi lelkedé- sünkre, a mi vállalt munkánk becsületes elvégzésének elvárt el- hivésére. Mi küzdünk és küzdjünk a jobb, a fehérebb és puhább kenyérért. Küzdjünk a pihenés nyugalmasabbá, finomabbá és gyümölcsözőbbé tevéséért. Küzdjünk családunk jobb sorsáért, uriasabb konyhájáért és társaságba illőbb ruhájáért. De független legyen ettől a törekvéstől, ennek jó, vagy balsikerétől a mi lelkesedésünk ott a munka mezőn, vagy — hisz’ háborúban élünk, használjunk
