Evangélikus Népiskola, 1914
1914 / 10. szám - Tarlózás
— 22 8 Tarlózás. Végig olvasva Uhrin K. barátom cikkét, úgy szeretnék én is vele örülni és vele remélni, de Isten tudja, hogyan, én mégnem tudok Minél többet foglalkozom zsinati dolgainkkal, minél többet érintkezem képviselő társaimmal, annál inkább megéiIvódik bennem a meggyőződés, hogy ez a zsinat, nekünk tanítóknak sok csalódást, és kevés eredményt hoz. Az a közöny, amellyel kartársaim nagy része az egész ügy iránt viseltetik, az az alaptalan előítélet, az a jogosulatlan fél - 1 kenykedés, amelyet eloszlatni és megszűnteim ma még nem tudunk, útját vágja.-törekvéseinknek itt is, ott is, s bár nem vagyok kishitű, mégis sokszzor szinte érzem a csüggedést, s bár nem indultam túlzott reményekkel a zsinatra, mégis ügy éizem, ho;y még az én szerény vágyaim sem lógnak beteljesülni Hiszem, hogy többen is tudnak a vádról, amely a közel múltban elhangzott ellenünk. Azt állították, h gy mi tan tűk állam akarunk lenni az államban. A em tudom, hogy komolyan his'ik-e ezt azok, a lile mondták, vagy csak az az alaptalan előítélet, a kicsinyes féltékeny kedés mondatja ezt is velük, amely kerékkötője volt eddig A minden törekvésünknek. Dehogy akarunk mi külön status ler.ni, s t ellenkezőleg azt szeretnénk megszüntetni, üony ne kelljen külön stat, s lennünk. Eddig elmondhatjuk, hogy külön státus voltunk, mert semmi h 1 nem kaptunk egy fillért sem, jognak, no az alighanem volt valami, de az inkább mondható kegyelemmorzsának, ír int jognak. Ebben a külön státusban, az evang. tanítóikul* minden vágya abban határozódott, hogy: ,,Kívánt megelégedni ama morzsa - lókkal, amelyek a gazdagnak asztaláról lehullottak. ’ Nohat • z a státust kívánnánk mi tovább ieimtar'.ani? Mentsen a jó isten! Nem (külön státus akarunk mi lenni, hanem, hogy egész nyíltan fejezzem ki magamat, oda akarunk ülni mi is az asztalhoz,, és ha legutoljára kerül is hozzánk a felszolgált étel, de az rsiztalnái akarjuk azt elkölteni, s nem a morzsákat szedni az asztal alól, mint eddig. Elhiszem, hogy ez a törekvés sokuknak nem tét zik, mert elvégre mindenki tudja azt, hogy minél többen ülnek az asztalhoz, annál kevesebb jut egyre-egyre, s vannak emberek, akik egész életükön át félnek az éhen maradástól, és ez a félelem, ez az akadálya a tanítóikar törekvéseinek.
