Evangélikus Népiskola, 1914

1914 / 6. szám - Tanítóink törekvése az egyházban

— 130 —

felé még csak most törtető másik testület aspiricióit; hanem venné mindenki úgy, ahogy voltaképen van, mintha t. í. baráti beszélgetésnél érné a vélemény a véleményt, a szó a szót.

1. A törekvések egyike a tinítóságnak az egyházkormányzatban leendő méltányosabb képvsieltetésére irányúi. — Teljes joggal! Mert valóban első tekintetre észre kell venni azt a visz- szásságot, ami e téren fennáll. S egészen érthető, ha a tanítóság ezt íV jogállapotot magára nézve bántóan sérelmesnek ismerte fel. Joggal követeli helyét a tanítóság az egyházközségi kormányzatban, a kerületi és egyetemes gyűléseken, valamint a mindenfokú bizottságokban, főkép tanügyiekben. Csak — szerény véleményem szerint, — egy helyen, t. i. az egyházmegvei gyűlésen leendő képviseltetésében megy túl a teljesíthetőség határain, amikor pl. a tolna-baranya-somogyi tanítóság az egyház- megyei gyűlésnek1 minden tanítót hivatalból tagjává kívánna tenni.

Ehhez a kívánsághoz szó fér mindenekelőtt egyházi-alkotmányjogi szempontból.

Egyházi alkotmányunk fundamentális elve ugyanis ebben a frappáns kifejezésben ölt testet: „Minden jog az egyházközségből ered.” No már. most: ha az egyházmegyei gyűlés mai összetételét vizsgáljuk, azt látjuk, hogy az egyházközségeket két-két hivatalból való tag (lelkész és felügyelő) mellett két-két választott tag képviseli; s ha ehhez hozzávesszük az egyházmegyei tisztikar hivatalbóli tagjait, úgy azt látjuk, hogy az egyházmegyei gyűlés mai összetétele sem felel már meg az alkotmány alapelvének, amennyiben a hivatalbóli tagok száma nagyobb a valójában egyházközségi akaratot képviselő választott tagok számánál. Pedig az már így sem helyes. S ha most még valamennyi tanító is hivatalbóli tagja lesz, akkor az alkotmány alapelve, a fennhangon hirdetett demokrácia teljesen illuzóriussá lesz. A hivatalból; tagok akarata mindig absolut fölényben lesz az egyházközségi kiküldöttek akaratával szemben.

De szó fér hozzá más szempontból is.

Nikelszky tanítóképző-igazgató úr elég erélyesen száll sikra azok ellen, kik a tanítóság e kívánságával szemben az érdek- képviseltséget emlegetik. (Ev. Őrálló.) Pedig hiába; ezt letagadni és eliininálni a kérdés elbírálásánál nem lehet egészen. Mert nem mondom én, hogy minden tanító, de egyik-másik tanító nem annyira önzetlenül azért hangoztatja e kívánságot, mert késznek érzi magát az új joggal járó új kötelességek vállalására, hanem csupán azért (bocsánat az őszinteségért!), mivelhogy úgy okos-