Evangélikus Népiskola, 1913

1913 / 2. szám - Novak Elek

elég volt a takarékos élethez való szoktatáshoz, a sandi ev. gyü­lekezet hivta meg tanítójának, mely állását elfoglalta 1873. év szeptemberében. Hogyan is került Sandra Sopronmegyéből az akkori távolsági fogalmak szerint még távol vidékre? A még most is élő Zakócs Ferenc Hévíz fürdőre volt, hol találkozott gyógyu­lást kereső sopronmegyei emberekkel. Mint hitsorsosok közléke­nyek lettek egymásiránt, s előhozta, hogy nálunk a tanítói állás üresedésben van. Úgy ajánlották azután Novák Elek farádi segéd- taítót. Novák Eleket lehívták, megtetszett nekik és meghívták köz­akarattal maguk közé, Sajnálattal kell megemlítenem — úgy látszik — ez a régi, csakugyan szép protestáns szokás kiveszőben van. Ugyanis tanítóválasztás ismeretlen fogalom volt. Az elfajult pártoskodást hírből sem ismerték gyülekezeti életben.. A válasz­tások alatt nem korteskedtek s nem lettek a választások miatt az egyháztagok halálos ellenségekké. Megbíztak nehány értelmes gyűl. tagot, kik elmentek tanítót hallgatni. Meghallgattak 4—5-öt. Hazajővén beszámoltak tapasztalataikról, elmondták ki tetszik nekik leginkább. Az ajánlottat aztán egyhangúlag meghívták. Ilyen volt a tanító választás. Bizony tiszteletére vált meghívóknak, meghí­vottnak egyaránt. Okulhatna belőle a mai nemzedék. Mint rendes tanító élettársat keresett magának.Taláit isCsurgón egy viruló hajadont, Szabó Máriát, kivel házasságot kötött 1874. ápr. 29-én. Szorgalmas, munkás felesége oldalán boldog családi életet élt. Házaságát az Isten 8 gyermekkel áldotta meg, kik közül 4 élő. Bizony az akkor csekély tanítói fizetést jól be kellett osztani tudni hogy a szaporodó családnak megélhetést nyújthasson. Meg kellett fogni az ekeszarvát, kasza, kapa, csép nyelét, hogy nagyobb szük­séget ne lássanak. A fárasztó tanév elteltével tehát nem volt pihenés, hanem a fárasztó szellemi munka után a terhes fizikai munka. A gyermekek növekedésével a gond is növekedett^ Még nagyobb szorgalomra és takarékosságra volt szükség, de a gyermekeiért a falatot is elvonta szájától. Mintha igazolódott volna az ókori közmondás: kit az istenek gyűlölnek, tanítóvá teszik. Csekély fizetéséből három fiút taníttatni, még a jó anyagi körülmények között lévőt is próbára teszi. De a gondoknak sötét redőit mindig elsimította a hű élettárs. Fiai a dunántúli ev. erődbe, a lyceumba kerültek, hol szorgalmasan tanultak, minek részben tanúja valék. Béla fia lakótársam volt, szorgalmát csodál­tam. Mint kis diák szegény számtalanszor emlegette előttem, hogyan fogja meghálálni szülei jóságát. Szüleivel együtt örültem midőn az érettségi vizsgát letette. Póstatiszt óhajtott lenni. A- 38 —

Next

/
Thumbnails
Contents