Evangélikus Népiskola, 1913

1913 / 1. szám - A kisegítő iskoláról

4

Örök szégyene lenne az evang. tanítói karnak az, ha most, amidőn itt a kedvező alkalom; nem használná ezt fel, s nem emelné fel szavát, jogaink f kiterjesztése érdekében. Az a menthetetlen közöny, amelyet az 1891—93. évi zsinat alkalmával az evang. tanítói kar tanúsított, bőven megtermetté a maga elég keserű gyümölcseit. Okuljunk a múlton! Vetkőzzük le a közönyt, amely megölője minden nemes törekvésnek, ne féljünk a munkától, ne rettenjünk vissza az áldozattól akkor, amidőn ügyeink előbbre vételéről van szó. — Célunkat csak így érhetjük el. Súrd.

Sass István.

A kisegítő iskoláról.

Irta és felolvasta a Pozsony-városi evang. esper. tanítóegyesület 1912. aov. hó 1-én megtartott közgyűlésében Kowarlk Mihály tanító.

Felolvasásommal a t. közgyűlés ama felszólításának kívánok megfelelni, hogy konkrét javaslatot tegyek arra vonatkozólag: miképen lehetne a gyenge tehetségüeket és gyenge érzéküeket helyesen foglalkoztatni iskoláinkban?

Mielőtt erre a kérdésre válaszomat megformuláznám. szükségesnek tartom azt — könyebb megértés céljából — sociológiai és psychológiai szempontból, legalább úgy általánoságban megvilágítani.

A városok lakóinak életviszonyai oly körülményeket teremtettek, amelyek öszhatása a gyermekek és az ifjúság úgy testi mint lelki fejlődésére károsan hatnak.

Abbaa az izgatott emberáradatban, amely szinte vég nélkül ide s tova surran, eltűnik az egyén s senki sincsen, aki feléje mosollyal, jó szóval közelednék. Azok a poétikus momentumok is hiányzanak a városi életből, amelyek a vidéket jellemzik. Azt a nyájas, szinte családias jellegű érintkezési modort hiába keresünk a városban, amely még az idegenben is bizonyos hangulatot kelt s félig-meddig otthonosnak érzi magát, ha a vele szembejövő ismeretlen idegen udvarias módon köszönti őt.

Ennek a sociális érzésnek magyarázata abban rejlik, hogy a falubeliek sokkal közelebb állanak egymáshoz, a létfenntartás inkább közelebb hozza őket, az érdekek jórészben közösek s