Evangélikus Népiskola, 1910
1910 / 2. szám - Kézügyességi tanfolyamot az evang. tanítóknak!
56 már megtett Bognár Károly tanár úr. A múlt nyáron tartott egyház- kerületi tanítógyülésünkön Bognár és Simkó tanár urak felolvasást tartottak a kézügyességi oktatásról. Bognár tanár úr munkája végén indítványt is terjesztett elő, mely így hangzik : „.............méltóztassék a főt. és mélt. egyházkerületi közgyűlésen arra vonatkozólag határozatot provokálni, hogy a jövő nyár folyamán itt Sopronban, a tanítóképző- intézet helyiségeiben rendezzen az egyházkerület a jelentkező tanítók részére két hétig tartó nyári kézügyességi póttanfolyamot.“ Azonban előadó tanár úr az indítványok tárgyalásakor nem terjesztette elő külön indítványát s így hatalmas munkája végén szerényen meghúzódó javaslata nem került tárgyalás alá s nem került ennélfogva a kerületi gyűlés elé sem. Nem tudom, mint vélekedett volna a kerületi gyűlés arról a javaslatról, ha eléje kerül ? Talán nem vetette volna el. Hisz csakis a kerület iskolái nyernek vele, ha megvalósúl. S olyan igen nagy anyagi áldozattal sem járna az. Lássuk, miképen volna kivihető ilyen tanfolyam tartása. Ha mindjárt a képesítő után tartatnék, úgy az előadó tanár urak szünideje sem lenne szétdarabolva. S azt hiszem Simkó és Bognár tanár urak, tekintettel a dolog fontosságára, vállalkoznak a tanfolyam vezetésére. Egy fárasztó tanév végén nagy áldozat ugyan még pár hétig dolgozni, de a mennyire én nevezett tanár urakat ismerem, ők a fáradságtól nem riadnak vissza. Lakás van a tanítóképzőben, tehát az pénzbe nem kerül Az egyházkerületnek az élelmezésről kellene gondoskodni. Hogy 20—30 ember élelmezése két hétre mennyibe jön az alumneumban, azt pontosan nem tudom, de azt hiszem 500 koronánál többe nem kerül. — Tekin. tetbe véve egyházkerületünk anyagi helyzetét, nem kicsinyelhetjük ezen összeget 1 Ahol minden fillérnek van helye, ott nehéz ekkora összeget is előteremteni. De hát valamiért valamit áldozni mindig kellett. Az utazási költséget meg viselhetnék az illetékes egyház- községek. A múlt kerületi gyűlésről elkéstünk. Valahogy talán lehetne reparálni a dolgot, mert a tárgy fontossága sürgősséget parancsol. Hogy tehát már a jövő nyáron tartható legyen egy ilyen tanfolyam, nézetem szerint leghelyesebb út volna, ha a kerületi tanítóegyesület elnöksége érintkezésbe lépne Főt. püspök úrral s annak pártolása mellett, a kerületi gyűlés jóváhagyása reményében, a kerület pénzügyi bizottsága folyósítaná a tanfolyam költségeit. — Ha pedig ezen út eredményre nem vezetne, úgy a kerületi tanítóegyesületnek kell gondoskodni arról, hogy a jövő évi keiületi gyűlés elé, ily irányú javaslat okvetlen kerüljön. Nemescsó Badics Adám, ev. tanító.