Evangélikus Népiskola, 1910

1910 / 2. szám - Elemi-iskolai vallástanításunk tárgyi reformjáról

43

elemi iskola általános vallás-erkölcsi nevelő hivatásának szolgálatában, úgyhogy szinte teljesen megszűnt öncél lenni, hanem azért is, mert még mielőtt saját tárgyával érdeklődésre számíthatna, talajt kell teremtenie magának a gyermekek kedély világában; nem is szólva arról, hogy a vallás lényegének rendszeres ismertetéséhez ezen a fokon el nem juthat. De azért a »vallástörténeti« alaphoz neki is tartania kell magát, mivel egyrészt a keresztyén tananyaggal (ó- és újszövetség, egyháztörténet) a legtypikusabb vallástörténet maga már adva van, mivel továbbá egyedül vallástörténeti tárgyalással képes azt a fejlődő embert előkészíteni, hogy a vallási fejlődésnek öntudatos láncszeme legyen.

A vallástörténeti szempont kiváló didaktikai értékének felismerése a Herbart-Ziller féle iskolának az érdeme, melynek eredményei elöl semmiéle modern vallástanítás el nem zárkózhatik. A mit maga Ziller a művelődési fokozatokról felállított hires elméletével (Kulturstufentheorie) megkezdett, azzal, hogy az általa még »üdvtörténet«-nek ismert kereten belül észlelhető összfejlődés és az egyes egyénnek valiás erkölcsi fejlődése között didaktikai szempontból felhasználandó analógiákat állapított meg (pátriárkák — gyermeki naivság kom — gyermekkor; Mózes, birak, királyok — törvényszerűség kora — fiúkor; próféták — önállósodás kora — ifjúkor stb.) — ezt a vivmányt Ziller tanítványai (p. o. Rein, Reukauf) tökéletesítették azzal, hogy megtartva az értékes gondolatot, »vallástörténeti« alapon igyekeztek annak érvényt szerezni, miközben Ziller- nek inkább az összeség mint az egyén fejlődéséről ellesett fokozatait azzal tökéletesítették, hogy főfigyelmüket a gyermeki lélek fejlődésének vizsgálatára fordították, miben tényleg végérvényes eredményekhez jutottak. Miután ezen eredmények — ma már a padagogia közkincsei — a vallástanítás tárgyi reformja szempontjából alapvető fontosságúak, mi sem fogjuk azokat mellőzhetni.

Ezzel áttérhetnénk a történetileg adott és tantervűnknek is tárgyát képező tanítási anyag megbeszélésére. Néhány ismérvet mégis ölőre kell bocsátani :

1. Tekintve azt, hogy az elemi-iskolai vallásoktatás szinte kizárólag nevelő oktatás, a tanítás anyagának kiválasztásánál legfőbb szempont: a gyermeknek az evangéliom alapján vallásos-erkölcsi jellemmé nevelése.

2 Azokon a fejlődési fokokon, melyek a gyermek elemi iskolázására esnek, úgy erkölcsi mint vallási tekintetben leghathatósabb, úgyszólván egyedüli nevelő eszköze a tanításnak: a vallásos személyiségekkel való ideális közlekedés. Miként a gyermek az első vallásos-erkölcsi ér/elmekre