Evangélikus Népiskola, 1910
1910 / 10. szám - A beszédbeli hangok összemondása
287 A beszédbeli hangok összemondása. Olvasás tanítási mód az I. osztályban. Mindnyájunk előtt ismeretes az a nehézség, mellyel meg kell küzdeni a tanítónak és tanítványnak, midőn a beszédbeli hangok összemondása kerül sorra. Az igyekvő tanítónak azonban egyik feladata tanítványainak gépiesen végzendő munkáját megkönnyíteni, segédségére lenni abban is, hogy a már ismert betűket könnyű szerrel olvassa egybe. Én pedig kedves kartársaimnak is segítségére vélek lenni, midőn az alábbiakban a megfigyelésemből származó módszeremet közzéteszem. Ha a magunk beszédére vagy olvasására figyelünk, észrevehetjük, hogy mindig a szótagban levő magánhangzónak megfelelő szájnyílást alkalmazzuk, akár elöl, akár utóbb álljon is a magánhangzó. Hangoztassuk lassú kiejtéssel e két szót: „orr« »ró« s tapasztalni fogjuk, hogy az előbbi szónál az »o«-t követő »r*-t az »o«-nak megfelelő szájnyílással hangoztattuk, és a tiszta kiejtés meg is követeli, hogy a szájnyílást ne változtassuk. Midőn pedig a második szót hangoztatjuk: »ró«, már az »ra hangoztatásánál szánk az »ó»-nak megfelelő szájnyílást veszi fel. Az ily szavak hangjait mint pl. ir, űr, ül, ég stb., melyekben a magánhangzó megelőzi a mássalhangzót azért mondják könnyebben össze a gyermekek, mert a magánhangzóval már jó előre megadja a mással hangzónak is a szájnyílást. — Ha fordítva áll a dolog, hogy t. i. a mássalhangzó van elöl mint eme szavakban : rí, vi, rá, ne, ló, sző stb. a kis tanuló azért mondja össze nehezebben a hangokat, mert nem figyelmeztetjük, hogy már a mássalhangzó hangoztatásakor a következő magánhangzóra alakítsa száját. így az olvasásnál is : akár elől, akár hátúi álljon a magánhangzó, mindig azt nézze meg előbb, hogy aszerint alakíthassa a szájnyílást. Hogy a magánhangzók kiejtés szerint lehetnek zártabbak, vagy nyíltabbak ezt ily tudományos alakban az elemi iskola első osztályában nem taníthatjuk. Ha azonban a beszéd- s értelemgyakorlatok segélyével már annyira vagyunk tanítványainkkal, hogy figyelni tudnak beszédünkre s a beszéd szerveire is felhívtuk figyelmüket, akkor a magánhangzók ismertetésénél szemléltetve s velők gyakorolva taníthatjuk, hogy az »á«-t teljesen nyitott, az »ü«-t füttyre álló, »e«-t nyitott és széles, az »ö«-t gömbölyű (kissé felemelt nyelv) — az *é«-t széles, az »u«-t csúcsos, az *i<-t felemelt felső ajak, a „ó«-t gömbölyű, az »a«-t a trombita öblös nyílásához hasonló szájnyílással mondjuk ki. (E helyen megjegyzem; szívesen venném, ha erre nézve találóbb kifejezéseket kaphatnék a t. kartársaktól.) A magánhangzókat szemléltetésnél célszerű oly egymásutánban venni, hogy a szájalakítás minélinkább különbözzék egymástól, úgy mint fentebb előadtam.
