Evangélikus Népiskola, 1910

1910 / 10. szám - Hitoktatás

271 Hitoktatás. i Baráti körben, poharazás mellett egyikünk azt a véleményt nyil­vánította, miszerint az ember mivelődéséhez vallás tulajdonkép nem szükséges. Ez az intézmény — szerinte — annak idején arra való volt, hogy a fejletlen, tudatlan ember felett fegyelmet gyakoroljon s az egészségi szabályok meg a társas élet törvényeinek betartása felett őrködjék. Másik tagja a társaságnak e merész állításon felbátorodva hozzá­tette, hogy a vallás tanítása nemcsak felesleges, hanem mivel a csudás elem iránti érzéket fejlesztve a gyermekben babonára haj­landó lelkületet nevel, az értelmi felvilágosodásnak akadályul is szolgál. — Úgy van, — vágott közbe szinte fellelkesedve a harmadik. — Kár az időért s a fáradságért, amit ami felvilágosodott századunk­ban a vallásos oktatásra fordítanak s a mellett elhanyagolják az iskolák sok olyan tudomány tanítását, ami a mindennapi életben föltétlenül szükséges, például, hogy csak egyet említsek, az egészségtanból gyermekeink édes keveset tanulnak. — Aztán pedig nyilt szemekkel látjuk — szólt ismét az első — hogy mig egyes nevelők a vallásra mind nagyobb súlyt igyekeznek helyezni, amellett az erkölcstelenség napról-napra terjed. Az egészség fenntartásának szabályait, meg az állami törvényeket kellene alapo­sában és részletesebben megismertetni az iskolában. Ha tudja az a polgár mit szabad, mit nem szabad tennie, bizonyosan óvakodik olyan cselekedetektől, melyek egészségét veszélyeztetik, vagy amelyeknek büntetés a következménye. Már ajakomon volt a szó, hogy én is elmondjam ez állítások elle­nében véleményemet, de láttam, hogy nálam hivatottabb fej, a helybeli segédlelkész, kér szót. Feszült figyelemmel hallgattuk végig; mert egész kis előadást tartott, melyet ha nem is szóról-szóra, következők­ben foglalok össze. Körülbelől ezeket mondá : — Te barátom — szólt az elsőhöz fordulva — ugyebár gazda­ember vagy. Tudod tehát, hogy gazdálkodásod szabályait az adott viszonyoknak a megváltoztathatlan tényeknek megfelelően kell megal kötnöd. Tekintettel kell lenned földed minőségére, az égalji viszo­nyokra, az időjárásra s munkaképességedre. Épen így szükséges, hogy azok az intézmények — egyelőre soroljuk ide a vallást is — és sza­bályok, törvények, melyek az ember életére vonatkoznak, az ember helyzetének a nagy mindenségben és az ő lelki-testi tulajdonainak megfeleljenek. Tény az, hogy e nagy mindenséget körülöttünk egy megfoghat- lan erő igazgatja, melynek hatása alól az ember nem képes magát elszabadítani. A világkormán ^zás jelenségei : az időjárás, a nap jó*

Next

/
Thumbnails
Contents