Evangélikus Népiskola, 1910
1910 / 8-9. szám - Egyházunk érdeke és a tanítóság
232 hát a gazda? Pedig hogy egyházunk féltő gonddal őrködött mindenkor iskolái fölött, tudva, hogy amint azok a múltban erősségei voltak, a jövő is azé akié az iskola, erről eléggé tanúskodnak régi jegyzőkönyveink. Mi sem természetesebb tehát, mint hogy azt a gárdát, mely nyomorúságos megélhetési viszonyai mellett is egy sorban harcolt vagy legalább szenvedett egyházáért annak egyéb tisztviselőivel, mondom, azt a gárdát nemcsak megtartani, de sőt a legszorosabban magához fűzni az egyháznak is eminens érdeke volna; hogy így bármikor történnék is meg az iskolák államosítása, egyházunk eleve biztosítva lenne arról, hogy tanítósága a közte és egyháza közt eddig fennálló viszonyt nemcsak megszűntnek nem tekinti, de sőt tovább ápolja. Tehetné pedig ezt egyházunk az által, hogy a tanítóságnak is biztosítaná a jogot és lehetőséget arra, hogy annak kormányzásában ő is bizonyos, az eddiginél természetesen nagyobb arányban részt vehessen. S eltekintve az államosítás gondolatától is, egyúttal mintegy kitüntetés lenne azon tanítókra, akiket ért, és buzdítás a többinek, kik elérni akarják azon tudat, hogy az egyház gépezetében az ő szavuk is egy igénytelen csavar, mely ha egymaga meg nem is indíthatja, vagy állíthatja a hatalmas gépet de befolyhat annak működésére. Azután meg talán hivalkodás nélkül is elmondhatjuk általánosságban, hogy az a testület, mely sok nyomort látott, de a kévésén is hív volt, nevelve egyházának hithű és áldozatkész tagokat, ezáltal bizonyos érdemeket is szerzett arra nézve, hogy többre bizassék ezután. Bár ha őszinték akarunk lenni, a régebb múltban valami nagy érdemekről nem szólhatunk, legalább ezt látszik bizonyítani a többek közt azon jegyzőkönyvi határozat is, melyet egy a múlt század első felében tartott egyházmegyei gyűlés a tanítókra nézve hozott s mely a következőképen hangzik : „Az itten közlött és tiszt, és tettes Senioratus által helyben hagyattatok oskolai planumot mind a materben, mind a filiákban levő oskolamesterek magoknak szóról-szóra leírják, szorosan magokat annak minden punktumaihoz alkalmaztassák, fentartván magának minden tiszteletes lelki atya a néki subordinált és oskolára való okos vigyázatot, s az eleibe adott Instructionak követésére való atyai intést és emlékeztetést, ha a mester az ellen hibázna. A mely mester ezen előre bocsátott törvényeket minden tzikkelyeiben nem teljesítené, az olyatén elsőben tiszt, úrtól, ezután annak sem fogadván szavát, az Eklésia konventjében megpirongattassék, utóllyán mindezek nem használván, a tettes és tiszt. Senioralis gyűlés eleibe ily nyakassága és szabott törvényeknek meg nem tartása terjesztessék, az hol helytelen tettéért, amint ez nagyobb vagy kisebb büntetést hozánd magával érdemesen és példásan megbün- tettetik.“ Az efféle jegyzőkönyvi határozatok ugyan nem nagyon bizonyítanak az akkori tanítóság hivaiásszeretete és ügybuzgósága mellett, de nem is igen csudálkozhatunk rajta, hogy az akkori tanítók — talán
