Evangélikus Népiskola, 1909
1909 / 2. szám - Tárca
66 egymással szemtől-szemben állottak, meglepetésüket nem titkolhatták. Annyi mondani valójuk volt, s mégis alig találtak szavakat. Csak sziveik beszéltek hangosan s a szivek láza végre egész lényüket fölmelegítette. Beszédesek lettek, elmondtak egymásnak mindent és — megértették egymást. Pár hét múlva az eljegyzésükről szóló értesítést vitte a pósta az érdekelteknek. Horváth János TajaítónaJk a.dts.mf Tanítónak adtam az én fiamat. Átkozott volt — mondják— az a pillanat. Hálátlanság tövisét szúr beléje, Piros arcát a gond festi fehérre. Tanítónak adtam az én gyermekem, Ez a tudat boldogságot ad nekem. A nemzetnek dolgozik ő napszámra, S dolga után áldás száll a hazára. Hogy kenyérnek szűkében van, meglehet Több a haszon, ha orgonáz, ha temet. Szószéken is ő beszél a hívőknek Jővésiről a szebb és jobb időknek. Édes fiam, teljesüljön a szavad, De ne bizd el olyan nagyon te magad. A magyar nép még egészen nem látja, Hogy mi vagyunk megmentője barátja Világosság kell neki még egy kevés, S hogy figyelje, amit mond a józan ész: Nagyobb munka nagyobb díjat érdemel, S elvesz, aki szent kérésre nem felel. Édes fiam, csak hű légy a pályádhoz; Dicsőség lesz, amit egyszer majd rád hoz. Szól még igy a föld száraza, tengere: A tanító a nép első embere. Tóth István.
