Evangélikus Népiskola, 1909

1909 / 4. szám - Szigehty Dénes: Egyházkerületi közgyülés

XXL évfolyam. 4. szám. SOPRON, 1909. április hó Evangélikus Népiskola. Nevelés- és oktatásügyi havi folyóirat. Megjelenik — a nagy szünidő kivételével — minden hó elején Felelős szerkesztő és kiadó: Papp J ózuef. Egyházkerületi közgyűlés. A dunántúli ág. hitv. evang. egyházkerület főtisztelendő s méltóságos Gyurátz Ferenc püspök egyházi és nsgs Hrabovszky István rangban leg­idősebb egyházmegyei felügyelő világi elnök elnöklésével, március 17-én Pápán, rendkívüli közgyűlést tartott. A közgyűlésnek két főtárgya volt; az Ihász L jós halálával meg­üresedett egyházkerületi felügyelői tisztség betöltése körül való intézkedés s az egyházkerületi gyámoldának az aktiv tagok részére fenn, vagy fenn nem tartása feletti döntés. Mindkét közgyűlési tárgy, a kerületnek nagyon sok tagját vonzotta a gyűlésre. Az első inkább az érdeklődő világiakat, a másik a közvetlenül érdekelt egyházi tisztviselő Két. A közgyűlést megelőző napon, március 16-án délután 3 órakor tar­totta meg az egy házkerül-ti tanítóegyesület, Sass István elnöklete alatt, ugyancsak rendkívüli közgyűlését, melynek egyetlen tárgya volt, a gyá- molda ügyének megoldásában a tanítóság állás foglalása Az elnök a tárgy előadására. Szigethy Dénes kartársat kérte föl, ki a gyűlésén rész­letesen ismertette azon forrásokat miknek idefordításával s a tagok mérsé­kelt igény lemondásáról, illetve pótdij fizetéssel az egyházkerület a gyá- moldát, úgy a nyugdíjas, mint az aktiv tagok részére, valamint ezek özvegyei s árvái számára is fenn tudja tartani. A közgyűlés beható tanács­kozás után teljesen magáévá tette előadónak már az egyházkerület elnök­ségéhez beterjesztett határozati javaslatát; ami e b. lap március havi számában egész terjedelmében indokolásával együtt közöltetett.

Next

/
Thumbnails
Contents