Evangélikus Népiskola, 1909
1909 / 3. szám - Berecz Gábor búcsúbeszéde
97 vajha az emberi gyarlóságomból elkövetett hibáimat, megbocsájtaná nekem a Tisztelt Gyülekezet, — hogy könnyebb legyen bucsuzásom. Búcsúzom pedig elsőben evang. egyházközségünk sasfészkétől, Nagys. Ostffy István Úrtól és drága családjától. Oh bizony, amint e vidék evangélikusságának létezése e nagy névhez, az Ostffy névhez van hozzá kötve, azonképen én, egyes ember is, hogy mennyi jót köszönhetek e drága családnak, azt csak a jó Isten tudja. Az Isten áldása légyen és maradjon Nagyságos Uramon és drága családján. Búcsúzom má.'odszor egyházközségünk felügyelőjétől : idősb Fehér István Úrtól. Oh ez a tisztes férfiú, még abból a nemzetségből való, a mely engemet idehozott. S talán épen azért adott a jó Isten ilyen nagy életkort és ilyen magas állást a mélyen tisztelt Felügyelő Urnák, mert mindenkit úgy szeret, mint engemet. Az Isten áldja meg irántam eleitől végig tanúsított meleg szerete- téért, magát úgy, mint a nagykiterjedésü, egész Fehér családot. Búcsúzom harmadszor: hivataltársamtól, leányomtól. Jól tudom én, édes leányom; hogy tenéked legnehezebb az elválás; mert noha önálló vagy, mégis, mivel az én szárnyaim alatt működtél terhes hivatalodban, azért némileg meg-megkönyftettem néha-néha, a vállaidra sulyosodó nehézségeket. De csak bizzál! A jó Isten, aki eddig megsegített bennünket, s azok a jó egyháztagok, akik még az ármányos támadások ellen is megvédtek bennünket, bizonyára ezentúl sem hagynak el, hanem mint az én helyetteseim, továbbra is szives pártfogóid lesznek. Búcsúzom negyedszer az én kedves kis tanítványaimtól. Vajha, a mint tanítottalak benneteket és amint a szentirás is mondja, „nevelkednétek Isten és emberek előtt való kedvességben* ! Búcsúzom végre az egyház minden rendü-rangu tagjától, az özvegyektől és az árváktól, a szegényektől és gazdagoktól. Az Isten áldása légyen és maradjon mindnyájukon, s adjon nékik örömükben jókedvei, bánatukban pedig vigasztalást. Ámen. Ostffyasszonyfa, 1909. február 7.
