Evangélikus Népiskola, 1908

1908 / 1. szám - Vegyesek

38 Ezen ajánlás eléggé igazolja a mű hasznos, célszerű és aktuális voltát, de igazolja ezt azon körülmény is, hogy 3000 példányban meg­jelent első kiadása teljesen elfogyott, mi a műnek második kiadását vonta maga után. A második kiadás bővült különösen a tanítói új javadalmi jegyző­könyvek felvétele körül felmerült kételyek eloszlatása végett a vallás- és közokt. minisztériumnak ezen jegyzőkönyvekre vonatkozó legújabb 125,413/1907. számú rendelete következtében szükséges intézkedések ismertetésével^; közli többek közt az új javadalmi jegyzőkönyv mintáját. Általában a mű nélkülözhetlen minden tanügyi hatóságra nézve, mely az 1907. évi XXVII. t.-c. alapján államsegélyt óhajt igénybe venni. A 4 Ívre terjedő mű dr. Pác séri Károly kir. tanfelügyelőnél Sopronban rendelhető meg s egy (1) koronának postautalványon való beküldése ellenében bérmentve küldetik meg. Vegyesek. Olvasóinknak s lapunk minden barátjának kiadnunk boldog új évet! Előfizetőinket felkérjük előfizetéseik szives megújítására, hátra­lékosainkat pedig tartozásaik mielőbbi kiegyenlítésére. — Akik mutatvány- számokat kaptak s azt megtartják, azokat előfizetőknek tekintjük. Ha valaki nem akar előfizető lenni, a küldött lappéldányt származtassa vissza! A soproni evang. tanítóképzőintézet jubileumi alapjára legutóbbi ki­mutatásunk óta következő adományok érkeztek: Tolnék Károly csabdii áll. iskola tanitó gyűjtöivén 5 kor., Röder Károly cservenkai ev. tanító gyüjtőivén 10 kor., Nagy István csöngei ev. tanító 5 kor., Hajas Dénes csöngei ev. tanító 5 kor., Fleischhacker Elek szeghegyi ev. tanító gyüj­tőivén 9 kor., Varga Dezső szilsárkányi ev. tanító gyűjtőivén 21 kor. 20 fili., (ebből 20 kor. Varga Antal nyug. tanító adománya), Loibersbeck Gusztáv merényi ev. tanitó gyüjtőivén 12 kor. 70 fill., Petz József bé­késcsabai ev. tanító gyüjtőivén 10 kor., Mészáros Gyula békéscsabai ev. tanító 5 kor., Márton Endre, anínoszai bányatelepi tanító 5 kor., Freuszmuth Frigyes, pozsonyi ev. tanító 5 kor., F'rühwirth Lajos, pozsonyi ev. tanító 5 kor., Steltzer Lajos pozsonyi ev. tanító újabb adománya 5 kor., Kühn Ernő ikladi ev. tanító gyűjtése 44 kor. 40 fill. Szollár Pál nagyszénási áll. isk. igazg. tanító gyűjtése 23 kor., Pontőr István kethelyi ev. tanító gyűjtése 10 kor., Stilványi György nyitra- pásztói áll. tanító 3-ik adománya 5 kor., Feyér István hosszúfalui áll. tanító 5 kor., összesen 190 kor. 30 fill. Ezzel gyűjtésünk 1531 kor. 41 fillérre emelkedett. — Az egyházker. pénztárba érkezett 624 kor. 89 fill, adománnyal együtt a fent nevezett célra begyűlt tehát ez ideig összesen 2156 kor. 30 fill.

Next

/
Thumbnails
Contents