Evangélikus Népiskola, 1908

1908 / 5. szám - Tárca

155

Sionnak útja sir bánatába';

Nincs, ki menne az Úr templomába’;

Ima nem szárnyal, nem zajdul ének, PogányokÚettek a keresztyének.

Elfogott minden főt a betegség,

És minden szivet az erőtlenség. Gyökered, szent hit, már már kiszáradt, Ezért, hogy a bűn szerte eláradt.

A szeretetnek lehullt virága,

Mert a hit fáját rút féreg rágja :

A hitvány önzés, harag gyülölség,

Nem látod érni Lélek gyömölcsét.

Nincs, ki jót tenne csak egy is, nincsen, Elhagytál minket szentséges Isten;

De nem az Isten hagyott el minket,

Mi hagytuk ótet, jó Istenünket.

Tengünk tékozló fiú módjára, Kényünk-kedvünkre és szabadjára,

S e szabadosság a mi rabságunk, Nyomorúságunk és szolgaságunk.

Elhagytuk, el, az atyai házat,

S lön részünk éhség, Ínség gyalázat;

Ez a vergődés ; halál, nem élet, óh Uram Isten, nyájad elszéled 1

Segélj megtérnünk, Atyánk Tehozzád, Csak közeledben van a mennyország,

S megkesergetvén a mi szivünket, Kegyelmed csókja fogad bennünket.

Mily szent örökség vagyon Te nálad,

Ki nem rontod meg a törött nádat; Mily kies helyre esett mi sorsunk :

Élek forrása mellett lakoznunk!

Óh add, siessünk e hűvös érre: Evangyéliom szép mezejére,

S csillapul lelkünk éhsége, szomja;

Bűn, nyomorúság többé nem nyomja.