Evangélikus Népiskola, 1908

1908 / 5. szám - Bándy Miklós: Pál apostol és Luther Márton

146

esett. Imádkozott nem egy, sőt száz embernél is többet. Nyakába vette a kolduló zsákot, mely mesterség már kis diák korában sem volt Ínyére, de most üdvének elnyerése reményében ezt is szívesen megtette és bejárta a falukat s megterhelve roskodozva tért vissza gyötrelme szinhelyére, a zárda kisded cellájába.

Pál is érezte azt, hogy amit el akar érni, még csak meg sem közelítette, tehát „aggságosan, üdvsóvár lelkének teljes erejével ügyelt a törvény és atyai hagyományok minden parancsára !“ A jeruzsálemi templomnak legbuzgóbb látogatója volt, a szombat napot oly szigorúan megtartotta, hogy ezen a napon semmi jót nem tett, eledelt magához nem vett, a betegen nem segített s a nyomorúlton nem könyörült. Mikor azután így elcsigázódott testével lakására ment szövőszéke mellé ült s dolgozott, hogy mindennapi kenyerét megszerezhesse.

Lutherben is, Pálban is megbotránkozást keltett társai maga viselete. A jó barátok mindent a legkönnyelműebben vettek, nem törődtek a lélek üdvével, csak a maguk hasznával s testi jólétükkel. A farizeusok gyalázatos játékot űztek a szent tórával s azt semmibe sem vették. A társaknak eme viselkedése azután még jobban elkeserítették a buzgó, törekvésükben akadályt nem ismerő ifjakat s még inkább igyekeztek eleget tenni a követelményeknek.

Azonban nem volt elég az eddigi nehézségek legyőzése, egy újabb bűn jelentkezett: a test kívánságának bűnös vágya. Pál kezében a tórával mint felbőszített állat szállott szembe legrettegettebb ellenségével. Nem birt vele! Mikor már azt hitte, hogy diadalmaskodott s örömében ismét magasztalta a törvényt, akkor ez a szörny ismét felülkerekedett s leteperte az erős, az igazi farizeust. S a tóra, a minden üdvöt Ígérő törvény hidegen s szívtelenül állott mellette. Élettel kecsegtette azt, aki hű hozzá „de átkozott minden, aki nem marad meg mindazokban, mik könyvében megirattak, hogy cselekedje azokat!* — Luther kétszeres mértékben sunyargatja testét. Véresre veri korbácsával hátát, hogy így győzze le eme újabb kisértő bűnt, S nyugalmat nem talál, lelke mindjobban hánykolódik. De ő csak nem enged ! De a test végre is nem bírja a sok sanyargattatást, kimerül s félholtan rogy össze a sok testi szenvedéstől s lelki nyugtalanságtól csonttá aszott test.

Azonban kezd a homály hányatott lelkűkből oszlani és egy re- méysugár tör utat magának a kételkedések sötétjében. De ez a fénysugár eleinte inkább átok volt rájok nézve, mint áldás. Érezték annak melegét s mikor vágytak a melegítő és világító napnak összes sugarai után, akkor ismét a kétkedés szállja meg őket és egy utolsó próbát tesznek lelki szavuk elnémítására.

Pálnál ez az első reménysugár volt István vértannuak halála. Halál és élet küzdött itt egymással s ez utóbbi lett a győztes. A meg- kövezésnél jelen volt, mint a farizeusok vezetője s bizonyára ö is hajított követ arra, kinek lelke nyugalmát s oly sokat keresett üdvének