Evangélikus Népiskola, 1908

1908 / 4. szám - Memento: Utazás magunk körül

124

az egyetemes vallásoktatás tantervének bevezetését el is rendelte. Már pedig, aki ismeri a két tantervet, aki fel tudja fogni hogy mi csoda terhet jelent, s milyen munkát ád azoknak bevezetése a mi hiányosan felszerelt és túlságos népes osztatlan iskoláinkban, az joggal feltételezhette azt, hogy egyházunk bizonyára tekintettel lesz a tanítók megváltozott helyzetére, tekintettel a nagy munkára, amelyet végezniük kell, és a saját kezdeményezeséből megszünteti a tanítók mindazon egyházi ténykedését, amelyet nem az egyház érdeke parancsol, hanem az egyes lelkészek kényelme tesz kívánatossá, Annyival több okunk volt ezt föltételezni, mert nyílt dolog, hogy a lelkészi kar több tagja is, nyíltan elítélte már a múltban a tanítóknak ilyen kihasználását.

Sajnálattal tapasztaltuk, hogy egyházi hatóságunk szemei előtt csak iskoláink nívójának emelése lebegett, de nem mérlegelte azt váljon megbirják-e a tanítók a mai helyzetükben, amidőn igen sok helyen nem csak az iskolák, de még egy részben a lelkészek dolgait is végezniük kell, a rájuk rakott terheket. Pedig a gyűlés folyamán milyen nagyszerű, szinte soha vissza nem térő alkalom kínálkozott erre. Méltóztatnak tudni hol volt ez a kéznél fekvő szinte önmagát felkínáló alkalom ? Ott és akkor, amidőn a személyi pótlékoknak a tanítói kartól való elvételét tárgyalta az egyházkerületi gyűlés. Menynyire másként hangzott volna a határozat, ha akkor a meghozott döntés után ez mondatik : nehogy pedig a tanítói kar azt gondolja, hogy csak razt vesszük el tőle, ami ránk nézve hasznos, tekintettel a jövendő nagy munkájára, a személyi pótlékkal együtt beszüntetjük a lelkészek helyett végzett ünnep délutáni predikálást is.

Soha nem tudom elfeledni a celldömölki egyházker. gyűlésen történt, s a beavatottakra nézve nem minden érdek nélküli következő kis jelenetet : Ami ügyünkről lévén szó, egyszer csak Wagner Á. lelkész úr egyenesen oda megy az elnöki asztalhoz s főtisztelendő méltó- ságos püspök úrnak halkan mondott valamit. Egy jámbor kartársunk — kinek távoli sejtelme sem volt arról, hogy nevezett lelkész úr milyen érzelmekkel viseltetik irányunkban, azt mondja: nézd, ez most indítványt fog tenni a predikálás (t. i. a kényelmi szempontból ránk oktrojált ünnep délutáni predikálás) megszüntetése ügyében. Minthogy nevezett lelkész úr ő méltóságától mindjárt elnökünkhöz ment, csakhamar megtudtuk, hogy a predikálásról szó sem esett, sőt inkább abban fáradozott ami lelki atyánk, hogy az egyházker. tanítói közgyűlés fuvardijai ne legyenek kifizetve a tanítóknak.

Engedjen meg nekem, igénytelen tanítónak, kedves tisztelendő uram, de ez nem szép vállalkozás volt. „Aki valamely eszme iránt lelkesedik — mondotta áldott emlékű b. Eötvös József — az, azon eszme apostolai iránt sem lehet közönyös*. Aki lelkesedik a tanügyért, az nem lehet szűkkeblű, a tanügy munkásai, a tanítók iránt sem. Az alapvető munkát mi végezzük, s ha nem nevelünk hithü egyháztagokat, nem lesz kinek prédikálni az igét. Ne tessék félre magya