Evangélikus Népiskola, 1908

1908 / 3. szám - Tárca

100

giailag mindenesetre bölcs, de társadalom politkailag sokszor rövidlátó

— professzorai „óva intették*, valósággal elriasztották a néppel való érintkezéstől. (Ebben talán egy kis túlzás van? Szerk,) Az iskolai hatóságok egyenesen tiltották az iskola falain kívül való népnevelői népoktatási munkálkodást. A tanító így — mint a próféta koporsója

— ég és föld között ott lebegett elhagyatottan a nép és az intelligencia között. Szive, vágya húzta fölfelé, az „úri“ körök felé, amelyek őt szegénysége „kopottsága* miatt be nem fogadták. A népnek — akinek tanácsadója, gyámolítója, irányítója, szószólója, vezetője nem is tudott, nem is mert lenni — nem kellett.

így maradt a nép tanítója teljesen távol és idegen a néptől; de így marad a nép is szószóló, vezető nélkül. Mert az intelligencia köreiből más sem törődött a néppel. A közigazgatás emberei csak igazgattak, parancsoltak ; adót, katonát szedtek ; a papság (tisztelet a kivételeknek) csak imádkozott és prédikált a szabályok által előirt módon és időben ; a birtokos intelligencia, az ipar és kereskedelem értelmiségével egyetem, ben a népet csak a gazdasági eszközök sorozatában vette számba. A nép sorsával, érdekeivel, erkölcsi, anyagi és kulturális javaival senki sem törődött. A tanítóság a néppel összeforrva csodákat művelhetett volna. Ezt azt osztályt azonban a vázolt körülmények s a meddő kenyérharcok tétlenségre kárhoztatták.

Csoda-e, ha ilyen körülmények között a nép, a magára hagyatott, árva, szegény nép mohón szívta magába azokat a tanokat, a nép megváltóinak azokat az igéit, melyeket a saját köréből, a nép fiaiból támadt „próféták“ magános összejöveteleken hirdettek a boldogulás után sóvárgók előtt ? Ilyen elhagyatottságban egészen természetes és bizonyos volt, hogy ez a minden oldalról elhagyott nép tétovázás, habozás, gondolkodás nélkül dobja magát — bárki és bármi legyen is az — annak karjaiba, aki legelsőnek közeledik feléje az Ígéret, a biztatás, a kecsegtetés szavaival.

így állt elő a mai helyzet. így lett az űr szinte áthidalhatatlan a nép és a nép tanítói között. S így kapaszkodtak a nép vállára tanítói és vezéri minőségben olyan elemek, amelyeknek célja lerombolni, kiirtani a felnőttek leikéből mindent, amit a népiskolai tanítók legszebb, legnagyobb, legszentebb ideálként igyekeztek a gyermek ártatlan leikébe plántálni.

* *

*

Ezekkel az állapotokkal szemben a cél tiszta, világos és röviden így formulázható:

Visszaadni a magyar népet önmagának, a magyar faj, a magyar nemzet rendeltetésének, hivatásának.

E célból olyan népkulturát kell teremteni, amely, menten minden idegen kaptafától, önmagárt éljen s a maga lábán járjon ; célját s e