Evangélikus Népiskola, 1908

1908 / 1. szám - –ár: Egyházi lapjaink sorsa

7

előfizetőket toborzani,*) nemcsak annyiban, hogy létét biztosítsa, hanem hogy a szerkesztő fáradsága díjazva is lehessen és hogy oly tekintélyes toliakból is közölhessen alkalmas gyakorlati cikkeket, melyek ingyen nem mozdulnak.

De azért kinek jutna eszébe ezeket szerénytelenséggel vádolni? Leg- f'öllebb azt lehetne mondani, hogy élelmesség. De kérem, manapság kell is a megélhetéshez egy kis élelmesség is, mert e nélkül bizony sokszor koppanhatik a fogunk.

Itt pedig kétszeresen is kell, mert lapunk tudvalevőleg szegényes talajban gyökerezik, melyből bizony nehéz valamit kiszorítani s csak nagyobb területről képes a gyökérzet annyi tápnedvet összehozni, mely megélhetéséhez szükséges.

Azt a hivatkozott és eldugott szerkesztői nyilatkozatot pedig nagyon is érdemes lesz ám elolvasnunk, arról tudomást szereznünk és megszívlelnünk, mert az röviden bár, de nagyon életbevágó fontos kijelentéseket tartalmaz. És e végből irom jelen soraimat. Ezeket Szerkesztő úr nem dughatja el annyira, hogy könnyen észrevehetők ne legyenek, már csak terjedelmüknél fogva sem, hacsak a papírkosárba nem.

De mit is tartalmaz az a szerkesztői nyi atkozat? Tartalmazza első sorban azt, hogy lapunk egész a legutóbbi időkig sok anyagi gonddal volt kénytelen küzdeni és hogy a jövőbe is nagy aggodalommal néz. Ez olyan ismerős panaszos hang, mintha ezt már egyébkor is és tán többször is hallottuk volna ; vagy tán éppen azért oly ismerős, mert mintha saját háztartásunk lelkületéből fakadt volna. Hát bizony e tekintetben közös a sorsunk! De nem vigasztalhatjuk mi magunkat sem egyébbel és nem is adhatunk egyéb vigaszt, mint: küzdve-küzdj és bizva-bizzál s a jó Isten megsegít.

Sokkal mélyebbreható ennél ama másik kijelentés, melyben azon édes remény tápláltatik, hogy tán »a múltról fennálló tartozásainknak is majdan eleget tehetünk«. Ezt és ilyet azonban még nem hallottunk!

Foglaljunk kissé helyet urak, így tán higgadtabban tanácskozhatunk, mert itt nagyon komoly dologról van szó. Nem kevesebbről, mint arról, hogy lapunk deficittel dolgozik. És ki fedezi ezt a deficitet? Kétségkívül a Szerkesztő, a sajátjából. És mennyi ez a deficit? A Szerkesztő úr nem mondja meg. — De én megmondhatom uraim ! Horrendum summa ez a mi kis gazdaságunkban, melyen ha hamarosan segítve nem lesz, lapunkat illetőleg a legkérlelhetetlenebb válságra fog vezetni. Ez a deficit pedig mintegy két ezer koronát tesz ki. És kinek a

*) Tette azt már az »Ev. Népisk.“ szerkesztője is nem egyszer, de úgyszólván eredménytelenül. A nyári közgyűlésen a lap ügye eléggé nyilvánvalóvá lett, tehát elegendőnek tartottam az utolsó számban csak ily egyszerű figyelmeztetést intézni az elöfizetökhez, a többit az új évfolyam 1. száma részére tartottam fenn. Nagyon köszönöm igen tisztelt cikkíró úrnak, hogy lapunk érdekében a felszólalást ilyen jól elvégezte, így legalább nem látszik az hazabeszélésnek. (Szerk.)