Evangélikus Népiskola, 1907

1907 / 12. szám - Bancsó Antal: Utasítás a ker. vallástan tanításához a népiskolában

350 egy egy versét, rendesen első verséi tanítjuk be. A megterheltetés el­kerülése végett teljesen csak azokat az énekeket tanultatjuk meg, melyeket az egység megzavarása nélkül részekre osztani nem lehet, vagy amelyeknek történeti értéke kívánja a teljes megtanulást. Ilyenek pl. Jö vei Szentlélek úristen; Dicsőség menyben Istennek; Erős vár a mi Istenünk. A betanult imádságokat és énekeket azután állandóan gyakoroljuk, ismételtetjük és énekeltetjük, hogy azok a gyermekek leikébe bevésődve elkísérjék őket az életbe, jó sorsban intésül, balsorsban vigasztalásúl, A gyermek érdeklődését fokozza mindaz, amit az ének tárgyalá­sával kapcsolatban annak szerzőjéről s keletkezésének körülményéről hall. Azért, kivált a felsőbb osztályokban, legalább rövid vonásokban emlékezzünk meg ezekről. „Erős vár a mi Istenünk“ tárgyalásakor utaljunk egyrészt arra a veszedelemre, mely egyházunkat a speieri birodalmi gyűlés idején fenyegette, másrészt az Istenbe vetett hitnek hősies erejére, mely Luther férfias lelkét a legnagyobb veszedelemben is eltöltötte, amelynek e hatalmas ének oly nagyszerű kifejezője. „Mint a szép hűvös patakra“ kezdetű énekünk tanításakor emlékezzünk meg, a bécsi béke nevezetes koráról, melyben Szenczi Molnár Albert zsoltáros könyve megszületett, s emlékezzünk meg a költőről, aki életének nagy részét szomorú Ínségben, de szakadatlan munkában külföldön töltötte, hogy egyházának és hazájának hasznára lehessen. Ha Kis János énekeit tárgyaljuk, olvastassuk vagy mondjuk el a költő életének történetét. De az ilyen ismertetésben tartsunk bölcs mértéket. Minden ének szer­zőjét nem mutathatjuk be. S nem is szükséges. 3. A tanítás anyaga. Az énektanítás anyagát és sorrendjét osztályonként részletesen megállapítja a tanterv. A megkívánt összesen 41 ének betanítása, 6 évre elosztva megterheltetést nem okoz. Az imádságokból a Míatyánkon kívül minden csoportban, illetve minden osztályban tanítsunk iskolai, reggeli, estéli, étel előtti, és étel utáni imádságokat. Jegyzet. Kézikönyvül az imádságok tanításában a káté és az olvasó­könyv, az énektanításban a gyülekezet énekeskönyve és valamely egy­házi dallamos könyv szolgál. F) Ismétlő iskola. Az ismétlő iskolai vallástanitásnak külün anyaga a rendes minden­napi iskola anyagán kivül nincsen. Fő tárgyául a tanterv a biblia olvasását jelöli meg, megjelölvén azokat a könyveket is, melyekből az olvasmányi szakaszok veendők. A bibliaolvasás kapcsán bele vonandó

Next

/
Thumbnails
Contents