Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 1. szám - Tárca
26 S látja, hogy e nemzet az Urat hűn féli S végre a nagyságnak révpartját eléri, .... Mindent látván az tJr : boldogan mosolygott S szemében egy roppant örömköny gomolygott S lehullt a nagy könycsepp, le az anyaföldre, A Siófok s Keszthely közti kies völgybe, A hová leesett, mind máig ott maradt ; .............. í gy alkotá Isten a Balaton tavat! Nagy LajOs. Az „olasz fiú.“ Megjött a tudósítás: „Az olasz megy 1-én vagy 2-án! Várni az állomáson!“ No lett hadd el hadd! Futás-lótás! A családfő nem lévén honn, a felizgatott család hajrá! egyenesen a vasúthoz 20 percnyi távolságban „per pedes apostolorum“ s még hozzá hárman a „szép“ nemből, hogy a jövevény valamiképen el ne tévessze az útirányt s Kapi helyett „Bergengó- ciába“ ne keveredjék..............És nem jött meg ! Nohát már többé nem fogjuk várni! Jön vagy nem —lesz a hogyan lesz! Harmad nap reggel azután beállított az „ipse* csomag nélküli állapotban, mert ezt a szomszéd község jegyzőjének hivatalos gondozására bízta s ime első szerény fellépése a legjobb benyomást tette s megnyerte az itt időző, nyaraló családi vendégsereg általános tetszését. — Magam nem lévén honn, mire megérkeztem, már ekkor magyarúl kikatechizálták és ő részben olaszul, részben pedig akadozott magyarsággal felelt, de mind a két fél megértette egymást. — Belépvén, megláttam s boldog diákköri latin tudományom roncsait előszedtem, hogy a mennyire lehetséges boldogulhassak a bemutátással — „Ego sum páter!“ Kezdém elég értelmesen. Csak néz az atyafi s hebeg valamit általam soha nem hallott olasz nyelven azután hallgat. — „Ich bin der Vater“ kezdettem németül — feledvén, hogy se német, se magyar csupán „olasz* az én jövevényem. Ezt még annyira sem értette! — Nohát — gondolám — beszéljünk tisztán a mi zengzetes nyelvünkön magyarúl; hisz úgy is e szép nyelv megtanulása kedvéért jött az atyafi — hozzám. — És Isten csudája, mily szépen megértettük egymást! „Én leszek 2 hónapig a papa — ön pedig leszen: József érti?“ „ligen“! volt a válasz. — E pillanattól fogva megtettük egymást s mondhatom mégis szerettük, mert kifogástalan magaviseletü és rendkívül nagy szorgalmú fiút kaptam olaszomban, ki még gondolatainkat is előre tudta De hát mi terelte az én „olaszomat“ — hozzám? Elmondom. — A fiumei állami felső-kereskedelmi iskola igazgatósága a tőrülmetszett magyar vidéken lakó szinmagyar tanítók figyelmét felhívta arra, hogy ki volna hajlandó a nagy szünidőre egy fiümei olasz tanulót elfogadni és minő feltételek mellett? (1. Népt. lapja júniusi számait). Át szoktam olvasni a
