Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 7-8. szám - Kárpáti Sándor: Magyar korálok
178 hosszú szókat, mert ezek csinálják a legtöbb galibát. Pedig ezeknek a sűrű használata különben is irálytani hiba. (Hanem hát mikor némely iró annyira kedveli ezeket a nagyot-mondó szókat ! . . .) Még bántóbban hangzik a magyar fülnek a jambikus ritmusú s felütéses dallamok szövege. Ismételten hangsúlyozom, hogy maga a szöveg szép, gyönyörű, a vers is jó s bántévá csak éneklés közben lesz. Imhol néhány példa : Jé- | zus ö- | rök ki- | rályom . . . Ne- | ved di- | csérve j áldom ... (I. pr. f. 3. sz.) (Megjegyzem, hogy itt is, meg a később citált példákban is pusztán zenei szempontból kifogásolom a szómegszakitást, mert a zenei beütés okvetetlenül szó elejére vagy legalább is páratlan számú, tehát mellék- hangsúllyal biró szóra kell hogy essék). Ilyen poetikailag jó, de énekelve bántó szövege majd minden felütéses koráinak van. „Bi- | zony meg | lészen az i-dő“ „Di- | csérlek, Uram, tégedet“ Di- | csérd Is- | tent, ke- | resztyén | ség El- | végez- | tem é- | lete- | met Is- | ten fel- | séges adománya „Val- | lás te vagy leg- | jobb hi- | vem stb. stb. Számtalan ilyen sort lehetne citálni az énekek kezdetéről s köz- bül is. Midőn az énekügyi bizottság az átdolgozás munkájához hozzáfogott, mindjárt eleve kimondotta azt az elvet: a korái kezdő sorát (quasi címét, nevét) lehetőleg változtatás nélkül meg kell hagyni. (Tán egyetlenegy és helyesen is megokolt változtatás esett a „Ki dolgát csak Istenre hagyja“ kezdetű korálon.) Ezt a tételt elfogadom; a köztudat s némileg a kegyelet is mintegy kötelezi erre az embert. De hogy a többi sorokban s versszakokban a fordítók átdolgozók nem ügyeltek jobban, azt helytelenítem. Egy kis engedménnyel, átgyúrással számtalan sort és verset ki lehet igazítani még ezután is, mint azt fennebb a „Hogyne dicsérném . . .“ és „Dicsérd én lelkem . . .“ kezdetű korái egyik-másik soránál meg is próbáltam. A jambikus (tehát felütéses) énekeknél ez nehezen megy, Az ilyen szöveget olyképen kell fordítani, átdolgozni, hoyy az iró maga elé teszi a kótát s mintegy énekelve költ. S ezt annál inkább kellene szigorúan megtartani, mert a munka, amit végez, évtizedekre szól, s mert ez a munka oly magasztos, hogy annak szinte sérthetetlennek kellene lennie, s végül azért is, mert a német énekek közt keresve se találni olyat, melynek szövege s dallamlejtése tökéletesen ne fedezné egymást. (Persze a német hangsúlyozás lényegesen megkönnyitette a munkát). Kutzkij Mihály a tót korálköny vében radikálisan végez a felütéses korálokkal; egyszerűen leütéssel kezdi valamennyit, nem törődve sem
