Evangélikus Népiskola, 1907

1907 / 5-6. szám - Nyilttér

Í66

teendő felét, egyebütt segédkeztem mindig és rendesen tanítottam 90—100 növendéket, de az összes idő alatt sem tandijat, sem stólát soha egy fillért nem kaptam. De nem is jutott eszembe azt igényelni, vagy követelni, miután ezek más kartársamnak képezték jövedelmét. Mi ezt a rút kenyér irigység egy nemének tekintettük

Midőn később az állam kiegészítette 400 írtra ezen eddig altanítói- aknak nevezett állásokkal összekötött fizetéseket, a hiványoknak az új alapon való kiállítása alkalmával épen fiatal karlársaink érdekében mi is odahatottunk, hogy külön kántori fizetésül ne említessék a hi- ványban semmi és a kántoriakból, lehetőleg, minél kevesebb, hogy ily módon aztán egész fizetésük számittassék be nekik nyugdíjigényükbe és ne felezzék meg azt úgy mint a mienket. Ebből az az előnyük, hogy később, ha nagyobb fizetéssel díjazott állásba előlépnek csekélyebb lesz a különbözet, amely után az 50u/o ot kell majd befizetnék. Bizton számítottunk arra, hogy mint buzgő és hü kartársak nem fognak vonakodni nekünk, szükség esetén, a kántoriakban segédkezni és — ha kell — bennünket helyettesíteni. Kérjük tehát fiatal kartársainkat, váltsák valóra ezen feltevésünket.

Kn. úrnak legnagyobb és egyúttal legsajnálatosabb tévedése azonban az, midőn úgy véli, hogy a pápai gyűlésünkön elfogadott memorandumunknak elfogadásával és a magas kormányhoz való beterjesztésével egyedül csak a kántortanitók nyugdíjügyét törekedtünk volna előbbre vinni, és hogy abból a fiatal osztálytanítóknak „tán nem is igen lese hasenukEz amily rideg és önző felfogása a dolognak, ép oly valótlan, mert — bár a memorandum különösen hangsúlyozza a tanító ság legnagyobb sérelmét t. i. a kántori fizetésre vonatkozó intézkedé seket, az összes tanítóság érdekében sürgeti a fizetéseknek az államiakéval való egyenlővé tételét és a szolgálati időnek 35 évre való leszállítását stb.

Az a tanítóság átka és ezért nem tudjuk a mi érdekeinket jobban szolgálni és ügyeinket nagyobb sikerrel előbbre vinni, mivel még mindig vannak köztünk igen sokan, akik minden kérdést csak az önérdek szempontjából vizsgálnak és amiből nem látnak azonnal kézzelfogható hasznot, aziránt közönyösök, azzal nem törődnek. — Ez nincsen jól igy ! Ha azt akarjuk, hogy a tanítóság anyagilag és társadalmilag azon polcra emelkedjék, amely őt hivatása magasztosságánál és képzettségénél fogva méltán megilleti, úgy ezen eddigi közönyt és nemtörődömséget le kell vetnünk és más társadalmi osztályok példáját követve nekünk is egytől.egyig tömörülnünk kell és érdekeink diadalra juttatásáért valamennyiünknek egy emberként ki kell állanunk a küzdőtéfre. Küzdenünk kell egynek mindnyájáért és mindnyájának egyért hogy állásunknak és nehéz munkánknak megfelelő méltányos díjazást biztosítsunk mindnyájunknak. De attól óvakodjék mindegyikünk, hogy a saját anyagi előnyét kartársa rovására és hátrányára mozdítsa elő, mert ez tanítóhoz nem méltó és az egész tanítóság előbbre jutásának