Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 5-6. szám - Nyilttér
164 fiatal osztálytanító „dicséretre méltó előzékenységgel11 ajánlkozott segíteni és „ahhoz lévén kedve“ istenitiszteleteknél „prédikált“, a kántortanitó pedig vezette az éneket. Betöltetvén a lelkészi állás, úgy a volt adminisztrátor, valamint a kántortanító is az elvégzett lelkészi teendőkért esperesi határozattal bizonyos dijat kaptak a fenmaradt félévi lelkészi fizetésből. A másodtanítóról nem esett szó, mivel ő csak mint kisegítő működött közre, semmivel egyházi hatóság által a lelkészi teendők végzését illetőleg nem lévén meghízva és mindenért a kántor lévén felelős. Amint az osztálytanító erről értesült, anélkül, hogy bevárta volna, hogy a kántortanító talán juttat neki is valamit a kapott díjazásból, amit annál inkább reménylhetett, miután az osztályba járó tanulók után eső tandijat is átengedte neki és többszörösen az általa végzett kántori teendőkért “járó“ stólát, bár hiványában erről nincs is szó, — vagy hogy szólt volna a tanítónak, lelkésznek, vagy gondnoknak: az esperes úrhoz fordult panasszal. Előadta, hogy az elmúlt félévben a lelkészi teendők nagyobb részét ő végezte és kéri, hogy az ezekért megállapított díjnak legalább felét neki juttatnák. Az esperes úr ily értelmű határozatot le is küldött s midőn a kántortanító ezt sérelmesnek találta és azzal érvelt ellene, hogy az osztálytanító mint nem kántor neki csak segédkezett, h i tehát van követelése, ezt csak tőle követelheti. Ugylátszik ismételt levélváltás után végre az esperes úr úgy határozott, hogy legyen hát a megállapított dij kétharmada a kántor-, egy harmada az osztálytanító-é és ha ebbe sem nyugszik bele, döntsön e kérdésben az egyházmegyei közgyűlés. Ebbe aztán a kántortanító, nehogy ez ügy még az egyház- megyei gyűlésen is megforduljon, — belenyugodott. Ez a tényállás, melyet szem előtt tartva kell, nézetem szerint, a kérdést elbírálni. Igénytelen véleményem szerint nem volt jogos az osztálytanító követelése, mert nem tartom méltányosnak azt, hogy az iskolából csak az imént kikerült fiatal tanító, ki nem kántor, csak kisegítő és aki az egyháznak eddig még semminémü szolgálatot nem tett, csak épen most egy félévig kisegitőképen közreműködött, - mondom, nem tartom méltányosnak, hogy egy ily fiatal tanító osztozzék bármi arányban is a szóban levő díjazásban a rendes kántortanítóval, aki már 30 éven felül szolgálja egyházát és ezen hosszú idő alatt mindenkor, ha szükség volt rá és most is nem fél, vagy egész, hanem már 6—7 éven át önzetlenül végezte beteg lelkésze helyett a teendőket. Méltányos tehát, hogy ha jut valami dij, ezt ő kapja Az osztálytanító pedig szintén tegyen előbb szolgálatot és azután majd ha ő lesz kántor tanító, akkor meg ő kapja az efféle dijat. Leginkáb elitélendőnek tartom azonban az osztálytanító úr eljárását, amely szerint ö nem fiatal emberhez illő előzékenységből ajánlkozott segíteni a kántornak, vagy hogy gyakorolja magát, hanem nyilván
