Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 5-6. szám - Tárca
Í 58 majd a béke és nyugalom. A vallásosságnak ezen állapot létrehozásában nincs semmi szerepe. — Én azt hiszem, igen tisztelt Főczén úr, nemcsak hogy van, de sőt annyira van itt szerepe az igazi vallásosságnak, hogy e nélkül azt az állapotot csak meg se közelíthetjük. — Az a tény, miszerint az ember véges, gyarló teremtmény, ugyebár nem szorul bizonyításra. De az is tagadhatlanul iga’z, hogy ezen gyarló lény lelkének egyensúlyát az élet ezernyi módon változó körülményei közt számtalan veszede lem tartja szakadatlan ostrom alatt. A szerencse elbizakodottságot szül, a balsors csügegdést okoz, kapzsiság, irigység, gyűlölködés, bosz- szuvágy olyan cselekedetekre csábítanak, amelyek nemcsak egyes felebarátokra, hanem a közjóra és önmagunkra nézve is kárhozatosak. Ezen ellenségekkel szemben az ész kormányzó hata’ma egyrészt nagyon gyenge legény, másrészt pedig igen gyakran tévútra vezető rósz tanács adó. Számtalanszor elhitetjük magunkkal az ész okoskodásai folytán, hogy felebarátunkat, a közjót, sőt nem ritkán saját lelki vagy testi épségünket megkárosítani nem helytelen cselekedet, ha azt rajtunk kivül senki se tudja, Hány Márkus, hány Imre (Arany János: „A hamis tanú,“ „Az első lopás“) hány Kőcserepy (Jókai: „Kárpáti Zoltán“) hány Heródes tűnik fel körülöttünk az életben! Hányszor gondolja bármelyikünk is, hogy ravaszsággal, vagy valamiféle hatalommal (vagyon, állás) meg lehet akadályozni a bűn természetszetszerü közvet- kezményeit! — Más vezérre, nagyobbhatalomra, földöntúli erőre van az embernek szüksége, hogy ebbe belefogózva a keblében lappangó ezer sátán támadásai ellen létének alapját megvédelmezni s azon a pályán magát fentartani képes legyen, mely önmagának és a közjónak békességére, üdvösségéré vezet. Egyedül az az élő hit, miszerint az erkölcsi törvények a mindentudó, de egyszersmind szerető mennyei Atyától származnak, miszerint cselekedeteink megvesztegetheilen hirája az igazságos Isten, ez a hit képes az embernek rokoncátlanságra törekvő akaratát megfékezni, a jóban megerősíteni, hogy az erkölcsi törvényeket tiszteletben tartsa, azoknak önként, örömmel, gyérmeki alázatossággal engedelmeskedjék. — De aztán még egyet. A gyarló embernek tudata van arról — és ebben különbözünk fökép az állatoktól — hogy őt a nagy mindenség életnyilatkozataihoz igen sokféle viszonyok fűzik, hogy a véletlen erőknek egész hálózata veszi őt körül, amelyeknek forrását, törvényeit, célját nem ismeri, legfelebb sejti, és amelyek majd áldást hoznak, majd pusztitó részt indítanak az ö működésére, vagy rideg kőszil tként állanak törekvései útjába. Válságos helyzetbe jut az ember számtalanszor, amikor az ész jó tanácsainak forrása be- fagy, iszonyú csapásokat mér reá a sors, lélekháboritó ellentétek, igazságtalanságok merülnek fel az élet forgatagaiban, amelyek közt az ember lelke elveszti egyensúlyát, higgadtságát, amikor úgy érzi magát, mint az elhagyatott vándor sivár puszta közepén, ahol enyhítő vigasztalásra, biztos szövétnek, békés kiegyenlítés után epedez, hogy a
