Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 5-6. szám - Tárca
156 magasztosabb hivatása a vallásnak abban áll, hogy az ember és Isten közti családi benső viszonyt, melyet a közélet igen gyakran felbont, újra és újra helyre állítva, az ember lelkében a velünk született gyarlóság és az élet küzdelmei folytán megingott egyensúlyt, békét, összhangzatot ismét és ismét megerősítse. És e tekintetben a katho- likus egyház eljárása nem kielégítő. Adakozások, alamizsna osztogatás, szent mise szolgáltatás, vezeklés, bucsujárás által a pap ítélete szerint kiérdemelhette az ember, hogy az néki bünbocsánatot hirdessen, de ebből nem következik még, hogy az az ember szivében csakugyan megtért s annak folytán megigazult. Hiába mondom én az én hívemnek, hogy miután ennyi és ennyi jót tettél, vezekeltél, sanyargattad testedet, megbocsátom a te bűneidet, ha nem érzi ő saját maga, hogy a bűnös életet, vagy mondjuk azt az egy bizonyos bűnét szive mélyéből megutálta s őszintén elhatározta magában, hogy ezután Isten törvénye szerint fog élni, mert szive mélyéből megszerette ezt az életet, ha mondom ez a lélélektani processus az ember szivében nem ment végbe, hiába való minden jó cselekedet, minden önkinzás, hiába a bünbocsátás, az az ember nem érzi szivében az igazán megtérteknek mennyei nyugodalmát, az Istennel való kibékülés malasztját. Az emberi társadalmat pedig sohase azok tartják fenn, kiket a büntetéstől való félelem tart vissza a törvénytelen élettől, de azok sem, kik azt hiszik, hogy jó cselekedetek s vezeklés által könnyű módon megszerzik bűneik bocsánatját, — holott lelkűkben nem igazultak meg — hanem azok, kik Istennel a világgal és önmagukkal kibékülten élnek s ha gyarlóságuk folytán lelkűk egyensúlya félrebillen, nem nyugosz- nak addig, mig őszinte töredlem, bünbánat és őszinte megtérés által azt ismét helyre nem hozták. Ez az, a mit a protestáns egyház hívei részéről megkövetel. — Uj dolgok, a miket hallok tanitó úr, új világ nyílik meg szemeim előtt s valóban lelki örömömre szolgál, hogy ezek felől felvilágosított. Én eddig azt hittem, hogy a protestáns és katholikus áldozás közt az a különbség, hzg mi csak kenyeret veszünk, önök pedig bort is, mert mindig hallottam, mily nagy súlyt helyeznek a kehelyre. — A főkülönbség abban van, hogy mig a katholikus pap feloldozza az áldozót a bűn terhe alól, a protestáns pap csak hirdeti neki, igaz megtérőnek az Isten bünbocsánatát. Az ő szavainak azaz értelme, hogy bünbánatodat és megtérésedet végezd el lelkiesmereted szerint önmagad Isteneddel, én a te szivedbe nem láthatok, de azt hirdetem néked, hogy ha igazán megtértél, az Isten megbocsátotta bűnödet, távozzál békességgel s teremjed a megtérés méltó gyümölcseit. Lelki' ismeretével az ember nem embereknek, egyedül a mindent tudó Istennek felelős. Ez a protestáns lelkiismereti szabadság álláspontja. — Mondhhatom sok dolog világos előttem erről az álláspontról^ amit eddig nem tudtam magamnak megmagyarázni. Nevezetesen az, hogy tapasztalatom szerint a protestánsok közt úgy látszik több
