Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 5-6. szám - Tárca
153 ismeretek arra tanítják az embert, hogy a hitből nem élünk meg, a szemesnek ellenben áll a világ, mint a közbeszéd mondja. — Tekintetes úr, bocsánatot kérek, csalódik és nem értette jól szavaimat. Épen azt mondtam, abból mdultam ki, hogy a mindennapi tapasztalatot testi szemekkel láthatólag bizonyítja, hogy a bálványimádás nem nyújt az embernek elégedettséget, pihenést, enyhe nyugadalmat. És akinek egész élte idejét, nappalát s úgy szólván éjjeléi is a köznapi élet lélekemésztő gondjai foglalják el, a nélkül hegy eszményi élet világában, családban, szeretetteljes bizalmas baráti körben, vagy az Isten oltáránál enyhülést, üdülést, pihenést keresne, annak lelke elveszti végre rugékonyságát, ellenálló erejét, idegei megereszkednek, szervei megtagadják a szolgálatot s beáll lassanként lelkébeu s testében a pusztulás. A közügyek terén vezérszerepet vivő férfiaink közül majd egyiknek, majd a másiknak kora kidőlte nem egy esetben erre az okra vezethető vissza. Ellenben azt is láthatjuk naponta testi szemeinkkel, hogy akinek élete hasonlít Arany János földmiveséhez, aki . . a mint végig néz a vig csemetéken Sötét arcredöi elsimulnak szépen ..............az a legsúlyosabb gond ok közt is minden nap megújúlt, friss erővel folytatja a nehéz küzdelmet. Nem hitnek tárgya ez a tény, hanem a felvilágosodotts'ígé. Áz embereknek úgy szólván testi szemeit kell felnyitni, hogy amit látnak, azt értelemmel lássák s a tapasztaltakból a következtetést magukra nézve levonják. E világosság fényénél aztán azt is látni fogják, hogy milyen végetleu igazságszeretet nyilatkozik abban, hogy mig egyfelől az ember különböző sorsra van rendelve, másfelől kivétel nélkül mindenkinek meg van adva az akalom, szegénynek és gazdagnak, hatalmasnak s ügyefogyottnak, szabadnak és rabságban sinlődőnek, hogy lelke mennyországát feltalálhassa. Ez a világosság vezeti aztán az embert a hitnek magaslatára, hol a boldogító érzet gerjed szivében, miszerint egy végetlenül bölcs s kifogyhatlan szeretetű atya az, aki a világrend szervezetét így alkotta meg. S akinek elméjében ez a világosság ragyog, szivében ez a hit él, az nem nézi felebarátja szerencséjét kényelmét, dicsőségét irigy szemmel, e múlandó jókért lelkének kincsét az elégedettséget nem cserélné el ; viszont ha szerencsében él nem használja fel anyagi előnyeit gyengébb felebarátai elnyomására. — Szép, szép, de nem veszi észre tanító úr, hogy ez az elmélet bele ütközik az embernek egyik sarkolatos jogába, a szabadságba, a mit épen önök protestánsok szeretnek oly igen hangoztatni. Hiszen még az almafán is egyik gyümölcs el fogja a másik elől a napfényt, minélfogva az első szép piros szinbe öltözik, mig a másik halvány marad. — A hasonlat igen találónak látszik. Sőt folytathatnám azzal, hogy az erdők, mezők és vizek vadállati közül is az erősebbek a
