Evangélikus Népiskola, 1907

1907 / 4. szám - Tárca

124

megadja hozzá a célt. De amint az októl mindenkor elválaszthatatlan a cél fogalma, úgy a célnak minőségét, lényegét viszont mindig az ok határozza meg.

Ezen évről-évre megújuló ünnepünknek okát — mint láttuk — a negyvennyolcas eszmék képezik: célja sem lehet tehát más, mintázok- nak a fenkölt eszméknek istápolása, diadalra sigítése.

Szabadság, egyenlőség, testvériség!

Ez igazán evangéliumi igékben nyert kifejezést ama korszak, alkotó napon ezeréves történelmünknek, nemzeti öntudatunknak tartalma; e jelszók alatt vívta meg népünk azt a dicső és tagikus küzdelmet, melynek eredményei örök belükkel vannak bevésve történelmünk évlapjaira; ezek lebegjenek ma is, mi előttünk is vezércsillag gyanánt minden időben.

íme, a múltban adva van jövőnknek célja.

Lelkesedést szintén a múltból, azoknak a nagyoknak, dicsőknek példájából merítsünk hozzá. Akkor minden honfiú kivette részét a küzdelemből: ifjú Öreg, úr és szolga; ma se hátráljon meg senki a

munka elöl. Dolgozzék kiki buzgón, amint neki Istentől adatott az új, virágzó Magyarország fölépítésén. A szabadság, egyenlőség, testvériség eszméje szentelje meg érzelmeinket és mint akkoron, forrasszon össze mindnyájunkat nemzetiség-, rang- és valláskülönbség nélkül. A „szabadság“ némitsa el közöttünk a kishitűséget, szolgalelküséget ; az „egyenlőség“ döntse le megint a feltünedező válaszfalakat; a „testvériség“ szüntesse meg újra az egyenetlenséget és torzsalkodást : hogy közös erővel, közös lelkesedéssel haladhassunk a múlt által meghatá- rozottt cél felé.

Akkor majd meglássátok, hogy az után az október hatodiki nagypéntek után eljön végre az igazi föltámadás napja. A várva várt husvét. Még nem érkezett el teljesen, még csak hajnalodik : de el kell jönnie, hiszen tudjuk mindannyian, mert a történelem bizonyságot tesz róla, mert Krisztusnak példája mutatja, hogy nagypénteket husvét ünnepe váltja föl.

Készüljünk erre a husvétra.

Fel a munkára! A kitartó munka, a fáradhatatlan, szorgalmas munka biztosíthatja csak számunkra a jövőt. A múltban megtaláltuk jövőnk célját, ösztönt, buzdítást is meríthetünk belőle annak a célnak megvalósítására; de az eszközt már a múlt nem adja me. A korviszonyok azóta megváltoztak, velük változott, módosult az eszköz is. 48-ban a kard, a fegyver erejével kellett megvédeni, diadalra juttatni azt a háromságos eszmét: ma csupán a szellem hatalmával lehet győzelmén munkálni. Akkor, azoknak a „félistenekének meg kellett halniok miatta: nekünk manapság élnünk kell érette. Azoktól az eszme vért kivánt mi tőlünk verejtéket követel.

Ne higyjétek : a mienk sem kisebb, a mienk sem jelentéktelenebb feladat. Mert ha most megtanulunk dolgozni, élni a hazáért, akkor majd ha kell, majd ha úgy hozza az idő meg is tudunk halni érte.