Evangélikus Népiskola, 1907
1907 / 1. szám - Faluba András: A tanító szociális hivatása az iskolában
9 túlzó szocializmusnak helyes mederbe való szorításánál, az kétségtelen. Egy társadalmi mocsárnak tekinthető az, melyben számtalan betegség csirája tenyészik. Valamint a mocsarak kiszárítása és lecsapolása egyik igen fontos kötelessége az államnak és társadalomnak egyaránt, épúgy tartozik az állam a maga és a nép javának előmozdítására az ilyen társadalmi posványokat termékenyekké változtatni. Én csak a tanító e téreni munkáját szeretném körvonalozni. Népoktatásunk nyomorúságosán elhanyagolt helyzete miatt a tanítónak kevés ideje van a szociális nevelésre, pedig tulajdonképen ez volna az egyedül feladata. (Szerbiában 3000 dinár nyugdíjjal megy a tanító nyugalomba nem 40, hanem 32 évi szolgálat után). Pillantsunk csak vissza a 48-iki nagy napokra. Akkor ledőltek ugyan a társadalmi választófalak, törvénybe lett iktatva a jogegyenlőség, egyenlő jogot nyert az erős és a gyenge, a tanult és a tanulatlan, szóval a 48-iki törvények egyenlő szellemi és fizikai erőt tételeztek fel mindenkiben. Pedig bizony távolról sem volt így, mert a felszabadított jobbágy kellő tudás hiányában lett beledobva a létért való küzdelembe, elszegényedett és lett belőle modern rabszolga. S miért? Mert tudatlan maradt, s népoktatásunk elhanyagoltsága miatt legnagyobb részben tudatlan ma is. Ezen szellemi sötétség eloszlatása a mai kor tanítójának legelső kötelessége. Neveljen a tanító szeretettel szeretve. Legyen a tanító jelszava Pál apostol ama mondása: »Ha emberek vagy angyalok nyelvén beszélek; szeretet pedig nincsen én bennem; zengő érccé és pengő cimbalommá lettem.« Hirdessük lépten-nyomon a minden jóra, szépre és igazra való egyesülést, tömörülést. Mindenütt, az iskolában és az iskolán kívül. Értessük meg a gyermekekkel már az iskolábin, hogy egy vessző eltörésóre nem nagy erő kívántatik, de ha 10, 20, 100-at kötünk egy csomóba, akkor azok eltörhetetlenek. Tanítsuk meg a gyermeket a természet mindig nyitott könyvéből olvasni, olvassa ki onnan a teljes egyenlőség lehetetlenségét, mert hiszen a jó Isten sem teremtett bennünket egyenlőkké s egy erdőben két fát, de még két falevelet sem lelhetünk, hogy azok közt kisebb-nagyobb külömbség ne volna. Irtsuk már a gyenge, minden jóra, rosszra fogékony gyermeki lelkekböl, a szeretetnek, testvériségnek minden ellenét. így a gyülölséget, irigységet, felfuvalkodottságot, anyagiakkal való kérkedést, illetlenséget, igazságtalanságot. türelmetlenséget stb. Ezek ellen küzd a tanítóság, de a küzdelemnek csak itt-ott van eredménye, mert a gyermek szívét, mely szeretettel kellene, hogy legyen eltelve, ilyen garázda népségek foglalják le s a szeretet, a szívnek egy zúgában szerényen szundikál. A gyermeki szívben szunnyadó szeretetet kell tehát fölébres/.tenünk a mi szeretetünk sugaraival. Fejlesszük azt, hogy hatalmas fává növekedhessék s az élet küzdelmeiben is megállhasson. Nehéz munka ez, mert a gyermek, midőn a tanító keze alá kerül, gyermek illetve tanulótársát nem tudja testvérének tekinteni. A családban, az utcán s mindenütt ahova tekint, ép az ellenkezőjét látja annak, amit az iskolában tanúi. S kikerülvén az iskolából, vissza-vissza emlékszik a tanító jóakaratú intéseire, de szüleitől, idősebbektől más példát lát, úszik az ártal. S ezen ne csodálkozzunk, közelebb van lelkileg, testileg
