Evangélikus Népiskola, 1906
1906 / 2. szám - Sass István: Tarlózás XXV.
54 lenek szemeikkel mindig tanítójukra figyelni, hogy az általa mutatott jelképeket vele végezhessék. A tanító pedig a kézjelekből ellenőrizheti a tanulókat, hogy azok tényleg részt vesznek-e a számolásban. A kézjeleknek esetleges elfajulása további kézjátékká, babrálássá, el van vágva azáltal, hogy a tanulók jelképzés után, az utolsó szám kimondásakor (pld. az 5 jelzésénél, mikor a szaladó kutyát mimelik, az 5 kimondásakor,) a jelelésnél, használt ujjakat azonnal maguk elé emelik. A jelképek (kézjelek) és számképek (grafikus képek) között az együvétartozás meg van logikailag is, formában is. Pld. a sánta kutyá. nak jelképben is, számképen is elől van 2 lába, a sánta 1 lába pedig fiáiul van. A számképen a fokozatos keletkezés van bemutatva, ami igen fontos. Nevezetesen : az 1, 2, á és 4-nél az egenként szaporodó lábakat rajzolja a tanuló, 5 a kutyának a farka, a 6, 7, 8. 9 és 10-nél az ökröket rajzolja, a mint ezek egyenként szaporodnak. Hogy az ujjakból hol kutya, hol ökör, hol pedig ember lesz, ez legkevésbbé sem okoz nehézséget; a gyermek csapongó képzelete ilyen varázslatra mindig kész. 10-en felül már nem jelelünk, hanem váltakozva az ujjakon és golyókon, majd pedig elvontan számoltatunk; csak a gyengébbekre való tekintetből jelelünk olykor ismétlésül. Csikós Gyula. Tarlózás. XXV. Nem rég történt, hogy egy, mondjuk jó közepes fizetéssel dotált tanítói állás üresedésbe jött, miután egy másodtanítói állást betöltő kartársunk — akit a gyülekezet egyhangú bizalommal keresett lel — nem volt hajlandó azt elfogadni, pályázatot hirdettek, s uramfia, akadt valami 49 pályázó. A felettébb megtisztelt gyülekezet igen egyszerűen oldotta meg a pályázat dolgát, ugyanis: a sok közül kiválasztott kettőt, akiknek legjobb bizonyítványa s legkiválóbb ajánlataik voltak, s ezeket meghívták egy vasárnap, nem próbára — mert hát a somogyi ember tudja azt, hogy iróbát adni nem szabad — hanem kisegíteni, ezt a kisegítést azután olyan szépen elintézték, hogy az egyik kisegítő prédikált, a másik meg orgonáit, délutánra pedig megfordították a dolgot, amikor pedig a másik prédikált az egyik meg orgonáit. Ez a száraz tény, de talán minden szárazsága mellett sem lesz érdektelen egy némely szempontból foglalkozni a dologgal. Nemcsak tanítói körökben, de másutt is többször hallottam már felvetni a kérdést, hogy mit is keres a tanító a rendes lelkésszel biró gyülekezetekben a szószéken?
