Evangélikus Népiskola, 1906

1906 / 8-9. szám - Szabó György: Az iskolai év kezdetén

á26

Ki komolyan gondolkodik, kinek szivében vallásos érzelem honol, ki meg van győződve arról, hogy »Minden jó adomány és tökéletes ajándék onnét felül vagyon, mely alászáll a világosságnak atyjától,« ki farizeus módjára nem veri mellét, nem tulajdonít minden érdemet önmagának, csakhamar he fogja látni, hogy valamint minden jó munkához, úgy a tanító munkájának jó sikeréhez elkerülhetetlenül szükséges: először Isten megsegítő kegyelme. Mi sem lehet bármely foglalkozású, vagy bármely komoly célra törekvő emberre nézve leverőbb, lehangolóbb, elkedvetlenítőbb hatással, mintha munkájának nem látja kellő sikerét, kellő eredményét.

Csüggedten, az eredménytelen munka miatt elkedvetlenedve állanak a halászok a Genezareth tava partjainál. Már egész éjjel fáradtak és semmit sem fogtak. De megjelenik az Ur és szól: »Vigyétek a mélyre és bocsássátok le a ti hálóitokat halfogásra!« És mikor azt művelték volna, halaknak nagy sokaságukat rekeszték be, szakadoz vala pedig az ő hálójuk. És intenek vala az ő társaiknak, kik a más hajón valának, hogy eljönnének és nekik segítséggel lennének. Eljövének azért és megtölték mind a két hajót annyira, hogy csaknem elmerülének. Simon Péter pedig mikor ezeket látta volna, Jézus lábaihoz esék és ily szókra fakada: »Eredj el én tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram.«

Mig csendes a tenger, vigan halad a hajó a sírna tükörén, a hajósok könnyen irányítják a cél, a kikötő felé. De ime fekete felhők tornyosulnak, megdördül az ég, villám villámot ér, feltámad a szélvész, hullám hullámra kél. Hiába minden ügyesség, erőfeszítés. Itt ember már többé nem segíthet. Könyörög a hajósnép: »Uram ments meg minket, mert elveszünk!« És szól az Ur: »Mit féltek ti kicsiny hitüek?« »Nem tudjátok, hogy ha én veletek vagyok, nem kell félnetek?« Hisz meg van Ígérve: »Hívj engemet segítségül« — »én megszabadítok tégedet.« — Kinyújtja kezét, s a vihar elvonul, a hullám elsimul, tisztán ragyog a nap a felhőtlen égen. Mentve a hajósok élete.

Ki merné közülünk tisztelt kartársaim állítani, hogy mióta a nevelés szent ügyének szolgálatában áll, nem fogta el keblét — habár csak rövid időre — a csüggedés, nem szállt lelkére a kedvetlenség érzete?

Váljon mit érzünk akkor, midőn minden intézkedést megtettünk arra nézve, hogy legalább a törvényes tanidő kezdetéreo úgy magunk a tanításra készen valamint azon szent hely, melyben mnnkálkódunk, munkánkhoz megkívántatólag elrendezve legyen, midőn a szószékről elhangzott a felhívó szózat s mi íróasztalunknál ülve, naplónkat felütve egész héten át délelőtt, délután hiába várjuk a felvételre jelentkezőket, csak egy is meg