Evangélikus Népiskola, 1906
1906 / 1. szám - Sass István: Tarlózás. XXIV.
18 elnevezés*is'töröltetni fog, meg lenne jelölve az út és mód arra, hogy miként fog a tanítói kar az alapító leveleknek a számukra biztosított jótéteményeiben részesíttetni jövendőben ? * * * Önmagámnak tartozom vele, s igy szerkesztőnk leintése dacára is legyen szabad pár szót szólnom azon cikkhez, amely lapunk decemberi számában csekély személyemmel foglalkozik. Én elhiszem Nt. uram, hogy személyeskedni nem szokott, de mi haszna az én hivésemből, ha az olvasó csak a címet nézve is meg, már tisztában van a kérdéssel, hát ha még el is olvassa ! Azt is elhiszem, hogy személyemet nem akarta érinteni, hogy még is igy történt, az csak azt bizonyítja, hogy van Nt. uram akaratánál még egy nagyobb hatalom is, amely a nem akarást semmivé tette. A harag rossz tanácsadó! Különben ez egész divatos eljárás Manapság elég esetet látunk, hogy az emberek lehazudtolják egymást — mert én úgy tudom, hogy a nagyot mondás csak szépített alakja a hazugságnak — azután még mást is mondanak, s végül kijelentik, hogy személyében nem akarták az illetőt sérteni. Kifogásolni valóm tehát itt sem lehet, hiszen nem engem bántott, csak a divatnak hódolt 1 Ha az eszményi és magasztos közérdek az embert magával ragadja bizony meg esik ilyen dolog. Hanem a protestáns egyházak államsegélyét igen kár volt ide keverni Nt. uram. A mi helyzetünkben az ellen nem küzdhet senki, legalább józan ésszel nem, s igen távol jár az igazságtól, ha azt hiszi, hogy annak elfogadását én helytelennek tartom. Küzdött az ötödéves korpótlék megvalósításáért! Nem kellett azért küzdeni, azt magával hozta az idő teljessége, amit sem siettetni, sem késleltetni nem lehetett. Az előkészítésen, esperesem egyenes felhívására én is dolgoztam, de hát minek erről beszélni. Én magamra nézve mindig azt az elvet vallom. „Dicsérjen meg téged a te tetted és ne a te szád“. Egy szóval sem mondottam, hogy nem volt joga felszólalni a Memoraedum ellen, hanem azt mondottam, hogy a mikor a tanítói kar hónapok munkája, és helyzetéhez képest nagy áldozat árán megalkotta azt a M.-ot és azt készséggel minden aggodalom nélkül aláírta egyik egyháznagyunk, akire még az irigység sem foghatta rá, hogy ne védte volna meg egyháza érdekeit bármikor és bárkivel szemben, akkor belekapaszkodni annak a M.-nak egyik sarkpontjába, amely fundá- mentumát képezi úgyszólván az egésznek, belekapaszkodni avval a határozott szándékkal, hogy azt kirántva halomra döntsük ne csak a művet, de halomra a tanítói kar reménységét is: ez szívtelen — és nem színtelen mint nyomatva volt — eljárás. — És ezt mondom
