Evangélikus Népiskola, 1905
1905 / 1. szám - Tárca
21 Kossuth Lajos nemzeti újjászületésünk legjellemzőbb alakja. A magyarság vágyai és törekvései benne, általa fejeződtek ki legteljesebben s ezért a köztudat ennek a nagy időnek úgy szólva minden dicsőséges emlékét az ő nevéhez kapcsolja. A babérnak egyik ága tulajdonképen Szécnenyit illeti, aki a nemzet lelkét fásultságából fölrázta, de Kossuth tisztábban hallotta a kor szivének dobogását s a jövendő fejlődés ösvényét az ő szelleme jelölte ki. Széchenyi, bár a nemzeti élet minden ágát egyenlően tudta méltányolni s közöttük élte fogytáig kereste az összehangzást, mégis első sorban a közgazdasági és közmivelődési föllendülés szükségét hirdette. E két cél mellett háttérbe szorúlt nála a nemzeti szabadságnak új intézményekkel való biztosítása s szemében a sérelmi politika a nemzet jövője szempontjából kárba veszett időtöltés. Kossuthban Bocskay, Bethlen s Rákóczi szabadságharcának lelke kelt életre, a nemzeti szellemet az aléltság éveiben is híven dajkáló köznemesség tagja, a vármegye neveltje, akit a ,jog- és törvénytisztelet kenyere táplált. A sérelmet, mely alkotmányunkon esett, mely egy honfitársát érte, nem csak látta, fölismerte, hanem érezte is. Külső hatások iránt felettébb érzékeny lelkében a panasznak százszoros viszhangja támadt. Az idegen kormány megsértette alkotmányunkat, Kossuthnak, mintha testéből tépett volna ki izeket a zsarnoki kéz. A magyar törvénykönyv előtte nem jogszabályok gyűjteménye, hanem élő személy, érző idegszálakkal, lüktető erekkel, aki a rajt ütött sebeket, vérvesztést érzi s panaszkodó ajkával megtorlásra tüzel. Megvan benne a nagy költők azon ős tehetsége, hogy nemcsak a jelen bajait érzi, hanem rég enyészni tért emberöltők titkos sóvárgását is s nevökben kielégítést követel Kossuth első sorban a nemzeti szabadság biztosisását sürgeti, mint a virágzó nemzeti élet első s legfontosabb feltételét. Szabad népből szükségképen müveit, gazdag, nagy nép válik, szabadság nélkül a műveltség és gazdagság áldása értéktelen ékítménnyé alacsonyúl. Gazdagsága, műveltsége nem magáé, hanem a hatalomé, mely fölötte uralkodik. „Ahineh keze egy nemzet zsebében s akineh kezében egy jiemzet Jegyvere van, az ezzel a nemzettel rendelkezik.* (1848. jul. 11. a köpviselőnázban ) Hive a rendi alkotmánynak, védi intézményeit, kiváltkép a vármegyét, amelyet a nemzeti ellenállás egyetlen szerveképen ismer, azonban, midőn meggyőződik, hogy a közszabadság s a nemzeti élet fejlődésének biztosítására a vármegye nem elég, habozás nélkül plántálja át hazai földbe a nyugati népek intézményeit, a népképviseletet, felelős kormányt. Inkább a vármegye szövetségeséül, mint helyetteseképen. Bár az újkori parlamentek történelmének alig van tüneményszerübb alakja nála, a vár- megyének mindvégig hű támasza és erős oltalmazója. Szerinte a vár- megye hozzá tartozik a magyarság politikai egyéniségéhez lelke él benne s idegen intézmények, elvileg bármily célszerűek és tökéletesek legyenek, csak úgy válhatnak a nemzeti élet tényezőivé, ha a nép lelkében gyökeret vertek, szivét meghódították. Ebben különbözik a
