Evangélikus Népiskola, 1905
1905 / 6-7. szám - Egyesületi élet
213 Elnök jelenti továbbá, hogy Kapi Gyula, a „Dunántúli ének- és zenepártoló egyesület“ titkára megküldötte a Kirchner-Kövesskuthy- féle prelúdiumokat, Varga Gyula esperes úr pedig Kapi Béla ily cimü munkáját „Biblia és társadalom“ a könyvtárnak ajándékozta. Köszönettel fogadtuk. Ezután következett a gyűlés legfontosabb tárgya, az „Egyetemes Szabályzatinak az egyházközségi iskolai bizottságok szervezéséről szóló része. Ludván János alelnök olvasta a javaslatot, Kocor Márton pedig megtette észrevételeit. A 9. §. f) pontjáig elfogadtunk mindent, de itt kitört a vihar. Ingerült közbeszólások, a jogok nemcsak méltánytalan, hanem ésszerűtlen kiterjesztése szülte kifakadások párosulva azzal az elkeseredéssel, melyet épen ezen pontnak a gyakorlatban való alkalmazása idézett elő, repkedtek a levegőben. Egyik tag a másik után állott fel, s saját tapasztalatai alapján mutatta ki ezen pont tarthatatlanságát. Nagy Sándor celldömölki lelkész a javaslatot védve érvelt, hogy az iskolaszék csakis mint testület gyakorolhatja az f) pontban foglalt jogait, illetve kötelességeit, az iskolaszéki tagok egyen- kint nem, tehát nyugodtan el lehet fogadni. A közgyűlés azonban azt tartotta, hogy még így sem, mert az iskolaszéki tagok között szakember nincs, hogyan tudnák tehát a tanítót a hiányokra figyelmeztetni?! Azaz hogy tudni tudnák, mert kritizálni a legkönnyebb és legkényelmesebb dolog, de hogy az a kritika alapos legyen, ahhoz nem iskolaszék kell, melynek tagjai a legtöbb helyen a szántáshoz, vetéshez nagyon értenek, — a mi ugyan igen szép és egészséges foglalkozás, — de bátrak vagyunk hinni, hogy nem elégséges a tanító munkája feletti felügyelethez, s annak megítéléséhez. És a midőn Nagy Sándor lelkész úr ezen kijelentésével: „Ne feledjük, hogy a lelkész is ott van az iskolaszékbon, még pedig mint elnöke“ azt mondja, hogy hiszen a lelkész ért a tanításhoz, s határozataiban befolyásolva az iskolaszéket, ne feledjük azt sem, hogy nem mindenütt van meg a lelkésznek az ilyen vezető szerepe, s habár a lelkész, mint Kund Sámuel esperes úr irta, tanulta is a teologoián a tanílástant, tanítja is a vallást a konfirmandusoknak, s bir is iskolalátogatásai révén tapasztalatokkal, de soha sem oly kompetens az iskola megbirálására, mint a tanító, és ha a lelkészt' kar szellemi fölényét minden ponton elismerjük is, a tanítás terén nem. Bármerre tekintünk, minden tisztviselő, minden hivatalnok munkáját szakember vizsgálja felül, csak a tanítóét nem. Pedig az egyháznak saját, — iskolái szellemi nívójának emelése — érdekében csakis olyan bizottságot, hatóságot kellene létesítenie, melyeknek tagjai úgy elméleti kéképzés, mint gyakorlati ismeretek alapján állanak. Azt halljuk lépten-nyomon épen az egyháztól, hogy a tanítói kar hivatása magaslatán áll, és mégis készített az egyház egy ilyen javaslatot, mely tartalmánál és szövegezésénél fogva nagyon is lealazó a tanítóságra. Különösen a szövegezés! Nem tudom ki találta jónak a
