Evangélikus Népiskola, 1904
1904 / 3. szám - Tárca
89 A múlt század első felében, mikor az iskolás gyermek először fölment az iskolába, első tantárgya az volt, hogy irótollat faragni megtanuljon. Az irótoll ludtollból készült .................Minden gyermeknek kellett m agával felvinni egy-két*) ép tollszárat. A tanító elvette a gyerektől, elővette penicilusát, a gyerek szeme láttára kifaragta az irótollat, iró- hegyét behasította s apróra elmagyarázta, miért s miként kell azt úgy csinálni. . . Ilyen tollat használt a kormányzó is férfikoráig, de 1848 után már nem“. Hát Eötvös ebben csalódik. Dehogy volt az első tantárgy az, hogy irótollat faragni megtanuljon ! Hiszen csak a nagyobb tanulók, az utolsó osztályokban kezdtek Írni tanulni! Minek tanultak volna már a kezdők tollat metszeni ? — Dehogy tanította meg a tanító erre a titkos mesterségre a gyereket, hiszen a maga jövedelmét kisebbítette volna! De minek is? hiszen nem v-olt a gyereknek penicilusa! Nagy dolog volt ha bicskára tehetett szert egyik-másik: azzal pedig nem igen lehetett volna tollat metszeni. Én sohase tanultam meg jó irótollat metszeni, pedig ludtollal tanultam írni, és penicilust is kaptam, — mire a gymnasiumba kerültem. Ezeket csak úgy mellékes helyreigazitásul mondom, mert tulajdonképen az én első tanítómról Székely Pálról akarok megemlékezni. Hm, — az az emlékezés — „elkopik idővel“ mint a béketürés. Sokszor találunk olyan lehullott falevelet, melynek szövetközi részét valamely kis bogár vagy az időváltozás elpusztította, csak a váza, a finom bordázata maradt meg, — ez mutatja a levél szerkezetét. Sokszor látunk olyan képet, amelyen a környezet van megrajzolva s az üresen maradt hely adja a kép alakját, — Ami nincs meg, abból látjuk meg azt, ami van. Hadd rajzolok most én is ilyeténképpen a kopott emlékezet hiányos szálaival. Székely Pál nem volt — sajt-kukac. Bizony ma már talán kevesen is tudják mi az a sajt-kukac. Azelőtt jobban ismerték. Mikor még birkákat tartott a magyar gazda, ez volt egyik fő jövedelme. Nyírás után jött a zsidó; megvette a gyapjút. Nem is annyira az a 100—150 forint volt a fődolog, hanem a már magától értetődve megjáró egy- egy arany. Ritka madár volt ez akkori — Ellés után meg döntötte a birka a sok tejet. El nem fogyott a háznál semmihogy se. Hanem volt kelete a szita kéregnek. Nem az öreg szitáénak, hanem a szűrő szitáénak. Megbecsülték ezt akkor az asszonyok, mert ebbe nyomkodták . *) Múltkori cikkemben (1903. 12. szám) ezt írtam : „Minden tanuló vitt magával egy marék tollat“. A betűszedő „egy másik tollat“ szedett. Ez ellen tiltakozom, azért is, mert értelme nincs, meg ezért is, hogy ellenben németes zamatja van; én pedig a germaniz- musokat a mennyire tudom — kerülöm. A minthogy a kecskemétiek is tiltakoztak az ellen, mikor a lapok azt írták egy emberükről, hogy azt mondta volna: „a borjú úgy nézett ki“.
