Evangélikus Népiskola, 1904

1904 / 3. szám - Tárca

A Mindenüttlévőt egy helyre szoríták,

S egy hazából hármat szakítottanak,

Míg Bocskay s Bethlen útadat megnyiták,

Te, hősöknek hőse, te, dicső alak.

De téged is távol tartottak a hontól,

Nehogy újra látva, jobban megszeresd;

Nehogy gyümölcsös ág légy sarjadzó lombból, És nagy elődídnek nyomdokit kövesd.

Míg azután végre kitör ifjú kebled,

S boldog házas, búval teljes honba jösz,

Hol a szabadságiul alig újul kedved,

Már is Németújhely börtöne födöz.

Szive jóságáért Lehman éltét veszti,

Mégysz te Lengyelhonba titkos útakon.

Hozzád a sors társul Bercsényit ereszti,

S kettőtök lelkében egy szentség a hon.

Mozdul a föld népe, a nemesség lanyha,

A rácot uszítják, jó szó hasztalan ;

Míg az Ég a kérdést Mármarosnak adja,

S Huszt Szatmár- s Tokajjal meghódítva van.

Foly a munka szépen, szabadul az ország; Erdély s Tisza tája te alattad él.

Urat megváltóként lát a tisztel a pórság,

S a nemesség véled szebb jövőt remél.

De a rác és horvát ellenséggel tártnak,

S ki a honra támad, a hős Pálffy lesz.

Mindazáltal kedvez Isten a magyarnak,

S kuruc győzelmével labanc kedve vesz.

Változón foly aztán a had viselése:

Károlyi és Heister nyernek, vesztenek.

Hasztalan Széchenyi járása, kelése,

A hon száz sebére újat kezdenek.

S mikor Lipóc után József lép a trónra, Mindent elkövetnek népek jobbjai :

Ne legyen két ország örök harcokjjjromja,

Ne kelljen két nemzet vérét ontani.

De hiába ! Mert gőg- s tört igéretektül A hit csak alászáil, s múl a bizalom.

Jobb a zsarnokságot kitépi tövestül:

Magvábul ne keljen újabb siralom,